Hirdetés Partneri kampány helye
Olvasóink írták

Életem nagy csalódása

Soha ekkorát emberben még nem csalódtam mint most. De mint mindig, a gyermekeim igaz, szerető tekintete erővel tölt el, és minden rosszat amit csak ember kaphatott, elfeledtet velem. Azóta rájöttem, ők az igazi társaim.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Életem nagy csalódása

eletem_nagy_csalodasaÉletem legrosszabb lépése az volt mikor első, rosszul sikerült házasságom után a másodikba menekültem… Azt gondoltam, mivel erdélyi magyar volt az illető és senkije nincs Magyarországon, talán jobban szeret, egymáséi leszünk senki nem szól bele a kapcsolatunkba. De ez óriási tévedés volt!!!!

Utólag kiderült, hogy csak a pénzem kellett neki, és azért akart gyereket tőlem, hogy itt maradhasson Magyarországon, "családegyesítés" címszó alatt. Azóta Románia is UNIÓS lett,  ő meg lelépett. Sajna vitte a pénzemet is, 3 millió forintot. Nem törődik a gyerekeivel, keresi az újabb áldozatát aki mellett meggazdagodhat. Asszonyok vigyázzatok ha társat kerestek!

Én így maradtam 6 fiúgyermekkel egyedül. De boldog vagyok,  nem keseredtem el mert az én gyermekeim a legjobbak a világon! Jól tanulnak a nagyok, 24, 22 évesek, nem isznak, nem dohányoznak, nem csavarognak, ami a mai világban nagy szó! A kicsik 14, 5, 3, és 1 évesek.

Boldog vagyok, hogy velük lehetek és remélem még sokáig bearanyozzuk egymás életét! Ők az igazi társaim!
 

Te mit tennél ilyen helyzetben? Mi a véleményed? Szólj hozzá, írd meg nekünk a cikk alatt!
Ha pedig Te is meg szeretnéd osztani olvasóinkkal a történetedet, bejelentkezés után küldd be itt (válaszd az Ovasóink írták rovatot), és megjelentetjük!
Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük