Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Van, amin nem fog a válság (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

Már tavaly elkezdődött. Jött a tervezgetés, milyen anyagból legyen a kosztüm, milyen színű legyen a nyakkendő, milyen táncot mutassanak be. És persze jöttek a viták, mert mindenki mást akart. Augusztusban már tanulni kezdték a táncot. A gyerekek tele várakozással, lelkesedéssel készültek a nagy napra, ami teljesen érthető, hiszen nekik az utolsó év igazi mérföldkő. Azon viszont már nem árt elgondolkodni, hogy jó néhány szülő is vérre menő dolgot csinált a szalagavatóból.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Van, amin nem fog a válság (Cikkíró pályázatra beküldött írás)


Nem felejtem el azt a rendkívüli szülői értekezletet, ahol szegény osztályfőnök hiába próbálta békés mederbe terelgetni a hangulatot. Akadt anyuka, aki csak mondta-mondta, mit hogyan kellene, és nem átallott csúnyán ráripakodni arra a kislányra, aki az osztály nevében intézte a szervezéssel járó feladatokat. Bevallom, már akkor sem értettem, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni. De aztán nagy nehezen végre összeállt minden.

Később már csak a pénztárcát kellett gyakran nyitogatni, és az ezresek menetrendszerűen vándoroltak a nagy cél felé. Kosztüm ára, blúz ára, cipő ára, tánctanár díja, fotó-videós díja, diszkófények, meghívók és ezzel még nincs vége. Hiszen a lányok mindegyike a legszebb akart lenni azon a napon. Ezért aztán irány a kozmetikus, fodrász, manikűrös, pedikűrös. Szóval válság ide, vagy oda, a szalagtűző színvonalán nem látszott meg a pénzhiány.

Az anyagi csőd felé haladva eszembe is jutott, hogy a mi időnkben nem volt vita, mert a jól bevált matrózblúzt viseltük minden iskolai eseményen, így a szalagtűzőn és a ballagáson is. Humoros kis műsort adtunk, amihez otthonról vittünk tundra bugyit, otthonkát, svájci sapkát, és egyéb kellékeket. A hajunkat kamaszosan feltűztük, otthon sminkeltünk, festett körmöt meg egyébként sem lehetett viselni a suli falain belül. Szóval nem sokba került akkoriban ez a rendezvény, mégis szépek voltunk, és szüleink könnyes szemmel néztek minket.

Persze, ők is nagyon szépek voltak külön-külön, és együtt is. Olyanok, amilyenek talán soha többé nem lesznek. Ezzel kárpótolták az anyagi veszteséget.

Fotó: hecht1969 http://piqs.de/fotos/27600.html

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük