Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Értelem, vagy érzelem? Döntsön a lélek! (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

Sokak szerint érzelmeink intelligens használatának elsajátításán múlhat az, hogy az emberiség fejlődése végre új stádiumba léphessen. Ügy tűnik, hogy vége az ész uralmának, a szív és a lélek szerepe újra előtérbe kerül.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Értelem, vagy érzelem? Döntsön a lélek! (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

 

Napjainkban megdőlni látszik az a nézet, hogy sorsunkat legnagyobb mértékben az IQ-val jellemzett szellemi adottságok határozzák meg. Ahhoz, hogy az ember sikeres legyen, ki tudja teljesíteni önmagát, nem csupán a nagyrészt genetikailag meghatározott értelmi intelligencia szükséges. Vizsgálatok bizonyítják azt, hogy többek között az önkontroll, a motiváció, a remény és az empátia hiánya a legtehetségesebb elmék sorsát is zátonyra futtathatja. A boldoguláshoz tehát nem elég a megfelelő szellemi adottság.

A sikert befolyásoló tényezőknek ideális esetben is mindössze húsz százalékát teszi ki az értelmi intelligencia. A fennmaradó nyolcvan százalék az érzelmek intelligens használatától függ. (Persze a gazdasági, társadalmi, szociális és egyéb környezeti hatásokat sem árt figyelembe venni.) Az érzelmek intelligens használata azt jelenti, hogy egy személy képes rá, hogy a helyzetnek megfelelő érzelmeit a megfelelő emberre, a megfelelő erőséggel irányítja, elfogadható módon és célból.

Az érzelmi intelligencia (EQ) képességei közé tartoznak például a kitartás, az indulatkontroll, a vágykielégítés késleltetése, a hangulatok kiegyensúlyozása, az empátia és az optimizmus. Fentiek nagyon fontosak a magánéleti és munkahelyi siker szempontjából.

Éppen ezért lenne kívánatos, hogy a felnőttkor küszöbére megtanuljunk helyesen bánni érzelmeinkkel. Ha ez nem sikerül, nem leszünk képesek szellemi adottságainkat kibontakoztatni életünk folyamán, rosszabb esetben érzelmi zavarokkal fogunk küzdeni.

Az iskolák feladata tehát az lenne, hogy a gyermekek és serdülők részére elérhetővé, vagy kötelezővé tegye a személyiség megismerését, fejlesztését és nevelését (ahogy azt az USA–ban is teszik). Ezen kívül a felnőttképzésnek, továbbképzésnek és a tanárképzésnek is foglalkoznia kellene az önismeret, az önkontroll, az empátia, a konfliktuskezelés, és az együttműködés kérdéskörével, hogy a már felnőtt nemzedék intelligens érzelmi viselkedésével példát mutasson a következő generációknak.

És még valami. Újabban a legmagasabb fokú intelligencia létezéséről is beszélnek szakemberek, amely minden emberben megtalálható, és az élet értelmére vonatkozó kérdéseket inspirálja. Ez a spirituális intelligencia (SQ), aminek segítségével el tudjuk dönteni, hogy adott helyzetben az eszünkre, vagy a szívünkre hallgassunk (lelkiismeret, bölcsesség). Tulajdonképpen a harmóniateremtésre, boldogságra való képességet mutatja.

Jó hír, hogy szakemberek szerint mindhárom fejleszthető…

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük