Még az sem igaz, hogy megfeledkezünk, mert a gondolat valahogy felbukkan különböző írásokban, de az ember fia lánya inkább kicsit sutának és képtelennek érzi magát- hogyan is csinálja? Egy újszülöttel sem könnyű, de a meg nem születettel kapcsolatban egyenesen abszurdnak hat.
Számomra a témával való foglalkozás valahol nagyon régen kezdődött – mindig is izgatott, hogy mi történik a fogantatás-szülés-születés környékén. Később elvesztettem 2 magzatot. Amikor újra várandós lettem, valahogy a féltés vezetett, hogy ezt az esélyt tényleg minden fronton meg kell védenem, és szinte hozta magával a picivel való állandó belső foglalkozást.
A "Lelki köldökzsínór – beszélgetések a kisbabámmal" c. könyv alapmű – már sokan ismerik – konkrét tapasztalatokat ír le arról, hogy kismamáknak hogyan sikerült kapcsolatba lépniük a magzattal és ez később mennyire pozitívan befolyásolta a köztük lévő mély kötődés kialakulását, a babák kiegyensúlyozottságát, sőt értelmi képességeit is. Nagyon megfogott: egyrészt úgy éreztem ki kell próbálnom, másrészt egy kicsit misztikus illúziónak tűnt az egész. Aztán vettem egy nagy lélegzetet és elkezdtem … sokáig senkinek sem tudtam beszélni róla.
Az első találkozás rendszerint egy ismerkedő beszélgetés, amely ráhangol az elkövetkező történésekre. A többi alkalom pedig ugyanazon forgatókönyv szerint zajlik. Szinte csalódást okoz, annyira "egyszerű":
– A folyamat első szakasza a test tudatos ellazítása a terapeuta utasításai szerint: először a légzésre figyelünk, majd folyamatosan ellazítunk minden izmot az arcizmoktól kezdve a lábfejig. Fontos a gát környéki és hüvelyizmok ellazítása is. Gyakorlatilag megegyezik a jógából is ismert meditációs relaxációs technikával.
– Ezután a terapeuta arra kér, hogy keresssük meg a lelkünkkel a méhünket, szólítsuk meg, mint egy személyt és kérjük meg, hogy engedjen be minket a gyermekünkhöz. Azt hiszem a lélek itt valóban kulcsszereplő – amikor először hallottam meg az utasítást a terapeuta nyugodt, magabiztos hangján teljesen elérzékenyültem. A felismeréstől, hogy itt most egy teljesen más dimenzióról van szó, a találkozás lehetőségétől, meg egy kicsit erről az újszerű alázattól is, ahogy a saját testemhez közelítek.
– A kapcsolatépítés tulajdonképpen egy méhen belüli "szabad foglalkozás" – kapunk pár percet, hogy gondozzuk, dajkáljuk, ápoljuk, szeressük a gyermekünket, beszélgessünk vele. Egyáltalán nem könnyű – sem a túlzott koncentráció, sem a teljes lazaság valahogy nem engedi a kommunikációt. Nekem akkor sikerült, amikor részben ellazultan, részben egy kicsit koncentrált állapotban voltam. Azt hiszem, valami olyasmi, amelyet relaxált- éber állapotként lehet megfogalmazni. Sokszor csak képek ugranak be, van amikor csak egy kissé kellemetlen nem sikerült érzés marad, de fantasztikus érzés, amikor átéled, hogy a kéréseidre mintegy reagál a baba. Nekem az egyik kedvenc élményem, amikor együtt ringatózunk a lányommal egy gömb alakú hintaszékben. Egy ilyen alkalommal a pici ütemes ringatózásba kezdet hosszú ideig – látható volt, ahogy jobbra balra kitolja magát a pocimban. A kapcsolatnak nincsenek korlátai: akár szorongásainkat, kétségeinket is "kibeszélhetjük", viszont aki belevág, tudnia kell, hogy nem jár mindez azonnal és ingyen. Kemény lelki munka van benne.
– Az utolsó fázis egy elköszönés a babától, melynek során köszönetet mondunk a méhünknek is, hogy óvja, védi, ápolja a gyermeket.
A 36 héttől kezdődően a módszer magában foglal egy felkészülést a szülésre- születésre. Meglepően "felnőtt" mondatokkal készítjük fel a kisbabánkat a családba való érkezésre, a családtagokra, a szülés (császármetszés) történéseire. Ez már részben önálló otthoni munka. Én mindig úgy végeztem, hogy közben a teljes folyamaton végigmentem.
Ez a folyamat kapcsolat analízis néven vonult be a szakirodalomba – én nem szeretem ezt a kifejezést, mert kissé hideg és tudományos, szinte kirekesztő. Azt gondolom, hogy a módszer akár önállóan is végezhető, ám van néhány szempont, amely miatt a terapeutával végzett folyamat hatásosabb és maradandóbb. A rendszeres találkozások adnak egy ritmust – egy rákészülést a hétköznapokban – egy rituálét, amelyet egyedül csak erős önkontrollal lehet végigjárni úgy, mint a zavaró tényezők kiiktatását is. Másrészt, és ez talán fontosabb: az előálló relaxált állapotban a tudatba törhetnek saját születéssel kapcsolatos kellemetlen élmények – ezek feldolgozásához szélsőséges esetben szükség lehet a pszichoterapeuta terápiás tapasztalatára is.
A relaxáció gyakorlása egyébként nagyon sok áldásos mellékhatást hozott az életembe – szorongások leküzdésében, éjszakai álmatlanság és dühítő orosifolyósói várakozások túlélésében.
Thomas Verny, a téma észak-amerikai szakértője egy teljes 9 hónapot átfogó programot dolgozott ki kismamáknak: A könyv címe: Nurturing the Unborn child – A nine month program for soothing, stimulating and communicating with your baby (A meg nem született gyermek dajkálása – 9 hónapos program a kisbabád megnyugtatásához, ösztönzéséhez és a vele való kommunikációhoz A program a már ismertetett relaxációs módszer gyakorlása közben következőket ajánlja a kisbabával való kapcsolatfelvételre:
– zenehallgatás a kisbabával,
– gondolatok – akár félelmek, örömek – elmondása kisbabának, beszélni arról, hogy mennyire várjuk
– a baba testének gyöngéd végigmasszírozása gondolatban.
– a babával kapcsolatos helyzetek, szituációk elképzelése – például sötét fürdőszoba, egy melegvízzel telt fürdőkádban kapcsoljuk be a rádión fehér zajt és töltsünk el félórát – ez az állapot körülbelül megfelel annak, ahogy a baba érzi magát az anyaméhben.
– felkészülés a szülésre – a baba felkészítése és szülés belső történéseinek irányítása a képzelőerő segítségével. Például a méhszájat magunk elé képzeljük, mint egy zárt virágot,
és a szülés folyamatát gondolatban lejátszuk – amint a virág kinyílik. Ezt a képzeletbeli technikát rendszeresen alkalmazzák sportolók is, amikor egy nagyobb megmérettetés előtt a cselekvés sorozatot részleteiben gondolatban többször is végigjátszák.
És végül természetesen mindenkit arra biztatok, hogy a baba születése után teljesítse ki ezt a párbeszédet a gyermekével. Biztos vagyok benne, hogy ez megtérül, amikor észrevesszük gyermekünkön a boldogságot, kiegyensúlyozottságot és azt, hogy teljes lényével megérkezett erre a világta. Francoise Dolto, neves francia pszichoanalitikus klinikai gyakorlatában is azt vallotta, hogy a gyerekeknek már újszülött kortól el kell mondani az őket érintő történéseket, családi problémákat. Ezt a fajta igaz beszédet ő testileg és lelkileg sérült újszülötteknél is alkalmata és meglepő gyógyulási eredményeket ért vele. Talán egészséges gyermekeinket is sikerül még jobbá varázsolni általa.
A fotókat Villarroel Hektor készítette
A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás
Indexkép: foter.com
Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel