Miután mostanra már lassan nagykorúvá cseperedik az az unokageneráció, akiknek nagymamája már 55 éves korától nyugdíjba mehetett, ahány ház, annyiféle nagymama. Nézzük csak, milyen típusokkal is találkozhatunk a leggyakrabban!
- Az elfoglalt
A terhességed ünnepélyes bejelentését követő első reakciója az: „Jó, de ki fog a gyerekre vigyázni?” A kérdés elhangzása utána már csak abban reménykedsz, hogy a párod anyja nem ehhez a csoporthoz tartozik. Mert hogy az ide tartozóknak bizony sok fontos és még fontosabb dolga van. Heti ötszöri konditerem, angolóra és persze, a cég ügyei. A heti egy, őáltala kijelölt időben megnézi az unokát, gyors leltárt és jelentést készít, hogy aztán a hozzá hasonló nagymamáknak el tudjon dicsekedni azzal, hogy milyen szépen fejlődik az ő kicsikéje.
- Az űberaggódó
A terhességed alatt csak azért áraszt el anyasággal és gyermekneveléssel kapcsolatos kézikönyvekkel, hogy azokat Tőled kölcsön tudja kérni. A kifinomultabbak előtte a lényeget sorkiemelőzik. Ragaszkodik hozzá, hogy bent legyen a szülés alatt és egy óvatlan pillanatban kikapja azt a bizonyos ollót a kispapa kezéből. Ha etetés előtt a babát a
kezébe adod, mert kiszaladsz WC-re, mire visszaérsz, azt látod, hogy épp a melltartóját rendezgeti. Később ő telefonál a közszolgálati rádió 12 óra előtti adásába, hogy megkérdezze, nem-e számít a fejlődésben visszamaradottnak a gyermek, ha a 18 hónaposan nem mondja el azt, hogy „Nagymami, légy szíves, nyisd ki a WC-ajtót, mert pisilnem kell!”
kezébe adod, mert kiszaladsz WC-re, mire visszaérsz, azt látod, hogy épp a melltartóját rendezgeti. Később ő telefonál a közszolgálati rádió 12 óra előtti adásába, hogy megkérdezze, nem-e számít a fejlődésben visszamaradottnak a gyermek, ha a 18 hónaposan nem mondja el azt, hogy „Nagymami, légy szíves, nyisd ki a WC-ajtót, mert pisilnem kell!”- A cybernagyi
Tudja, hogy a fiatalok világa a számítógép, ezért még az aktív korszakában elkezd megismerkedni az online világgal. A nagyobb unokákkal természetesen már csak skype-on tartja a kapcsolatot. Pogácsa helyett receptlinkeket küld és cserébe elvárja, hogy naponta új fényképeket, videókat tölts fel az unokákról írt blogjába. A nagyszülői látogatások a chatszobában zajlanak. A családban az „Adj egy puszit a nagyikának!” felszólítás helyett a „Lájkold be szépen a nagymamát!” dívik.
- A hagyományőrző
Már a terhesség alatt megkapod tőle a feles tej, majd a háztartási kekszes almapüré receptjét. A szülés után sört és disznótorost hoz a kórházba. Nem érti, hogy miért nem használsz hagyományos pelenkát és kiszúrásnak tartja, hogy nemhogy anyatejen éhezteted azt a szerencsétlen gyereket fél évig, de még utána sem cukrozod meg a főzelékét. Szerinte egy féléves gyereket minden étkezés után a bilire kell ültetni és középső csoportos korában nyugodtan mehet egyedül az óvodába. De mindig valami süteménnyel lepi meg az ő kis unokáját, az Öreg néne őzikéjét meséli és ugróiskolát rajzol neki.
Ez csak egy pár fajta nagymama a mai világból. De még sokan vannak. Neked kihez van szerencséd?
A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás.
Vetélés és meddőség: véralvadási zavar is okozhatja