Hirdetés Partneri kampány helye
Nyár

Hurrá! – Vakáció! Jaj nekünk – Vakáció!

Minden gyermek örömére közeleg a nyári szünet. Ami a gyermekek számára az év legjobb időszaka, az a szülőknek legtöbb esetben sok problémát és fejtörést okoz. Beszélhetnénk a gyermekek felügyeletének gondjáról, a még megfizethető, ugyanakkor tartalmas programot kínáló nyári táborok felkutatásáról, a kulcsos gyermekekről, a nyár fokozott balesetveszélyeiről és egészségügyi kockázatairól. Mindezekről sokat olvashatunk különböző fórumokon. Én nem ezekről szeretnék beszélni-írni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hurrá! – Vakáció!  Jaj nekünk – Vakáció!

Én a valódi nyári élményt adó eseményekről szeretnék szót ejteni. Azokról az emlékezetbe mélyen bevésődő történésekről, melyekre felnőtt fejjel is jó lesz visszaemlékezni.

Köztudott, hogy a gyermekkor minőségét az érzelmi stabilitás biztosítja. Élhet egy adott gyermek a világ bármely pontján jólétben, esetleg nélkülözésben. Ha érzi környezete szeretetét, boldognak fogja magát érezni, s majd ezen érzelmi stabilitás hatására válhat egykor  kiegyensúlyozott, magabiztos felnőtté.

Ebből a szempontból hiábavaló az anyagi jólét, ha mellette a gyermek nem élvezheti  családja részéről a kitüntetett figyelmet és szeretetet.

Tisztában vagyunk vele, hogy mai rohanó életünkben a legjobb szándék mellett is nehéz a felnőtteknek szülői hivatásuknak maradéktalanul eleget tenni. Mindkét szülőnek egyre többet kell dolgoznia a megélhetésért. A gyerekek egyre elfoglaltabbak  és hajszoltabbak iskolai és különórai elfoglaltságaik miatt. Egy kimutatás szerint egy átlagos családban  napi 7 perc   jut a kötelező (Mi volt a suliban? Kész a leckéd? Megmostad a fogad?)  rutin  társalgáson kívüli  mélyebb kommunikációra. Csak bízhatunk benne, hogy a mi családunkban ez másként van. Nem csoda, ha a gyermekek úgy érzik, szüleik nem kíváncsiak a problémáikra, és a szülők tehetetlennek érzik magukat a gyermeknevelés terén.

Örüljünk hát mindannyian, hogy a vakáció idején legalább gyermekeink nem annyira  túlterheltek. Óvakodjunk is attól, hogy  mindenféle sport, nyelvi, felzárkóztató, korrepetáló stb. kurzusokkal lefedjük az egész nyarukat! Tudnunk kell, hogy a gyermekek egész szervezete (idegrendszere, csontozata, mozgatórendszere) még fejlődésben van, szüksége van időnként a pihenésre, regenerálódásra, – ahogy nekünk felnőtteknek is. Nézzük el hát nekik időnként a lustálkodást, semmittevést, önmaguk választotta időtöltést.

Mindezek mellett fontosnak tartom, hogy használjuk ki  ezt a nyugodtabb periódust, és igyekezzünk több  hasznos időt tölteni gyermekünkkel. Egy közös vacsora-készítés közben beszélgethetünk kedvenc olvasmányairól, esetleg figyelmébe ajánlhatjuk  gyermekkorunk  nagy élményt adó  könyveit, –  vacsora után esetleg hangosan fel is olvashatunk néhány fejezetet belőle.

Beszélgessünk a barátairól, az élményeiről, a csalódásairól. Örüljünk, és őszintén becsüljük meg,  ha gyermekünk legjobb és legbizalmasabb „barátunkként” megosztja velünk legbelsőbb titkait.

Vonjuk be őket kicsit jobban a mindennapi teendőkbe! Éreztessük velük, hogy nekik is vannak feladataik, képesek felelősséggel ellátni  a rájuk bízott dolgokat. Ezzel nem csak önállóságra neveljük őket, hanem önbizalmuk, önbecsülésük is  megnő.

Legfontosabbnak azonban azt tartanám, hogy a nyári szünidőben   pénztárcánktól és szabadidőnktől függetlenül mindenképp szenteljünk néhány napot a közös családi  kikapcsolódásra.

Ha nincs lehetőségünk elutazni, költözzünk ki néhány napra a kert végébe, és „játsszunk sátorozóst, indiánosdit”. A vacsoránkat elkészíthetjük tábortűznél, amit apa és fia közösen rak meg. Süthetünk húsokat nyárson, és beszélgethetünk, énekelhetünk, táncolhatunk a hamvadó parázs mellett.

Ha nincs kertünk, ugyanezt megtehetjük egy közeli  kiserdőben. Mehetünk esténként kocogni, kerékpározni, hétvégeken túrázni. Meglátogathatjuk  hazánk csodálatos természeti, vagy kulturális kincseit.

Számtalan lehetőség van, egy a fontos: a közös élmény. Ne hagyjuk ki! 

Fotó: Maureen Didde / Flickr.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük