Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Mégis kinek a gyereke? – szakértői szemmel – 4. rész

Azonos című cikkünkben az édesanya írja le a történetet, természetesen saját szemszögéből. Megkértük szakértőinket is, hogy mondják el véleményüket az esetről. Az alábbiakban fejlesztő pedagógus szakértőnk írása olvasható.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mégis kinek a gyereke? – szakértői szemmel – 4. rész

A cikk engem is nagyon felkavart, mint sokakat, akik hetek óta próbálják kielemezni a  kialakult helyzetet. Az első reakciómmal én is rögtön  beszálltam volna a –  „A gyermeket vissza a szülőknek!” –  követelők népes táborába. 

Most viszont azt gondolom, hogy a szülők őszinte gyermekszeretete és szülői vágya, ösztönei mögött, hatalmas naivitás, és éretlenség búvik meg. Leginkább az éretlenséget látom gondnak. Mért van az, hogy ezek a felnőttek még ennyire nem tudtak leválni a saját szüleikről? Miért kell a gyermekkori éretlenségeket, botlásokat még most is felemlegetni? Miért nem mer a két fiatal szülő felnőttként fellépni a jogaikért, a gyermekeik jogaiért?  Értem én, hogy most a gyámügy már közbeszól, és minden folyamatot kontrollál, lelassít, de hogyan juthatott el ez a folyamat idáig? Hogyan lettek a nagyszülőkből feljelentők és a legfőbb ellenségek? Itt elvarratlan szálak vannak, amibe a cikk nem enged betekintést. Ami az édesanya beszámolójából kiderül, hogy nagy lelkesedéssel, sok illúzióval, tervvel és befektetett munkával  kezdtek családi életük kialakításához.

A képek szerény, de nem lakhatatlan körülményekről, esztétikus, gyermekközpontú élettérről árulkodnak. A gyermekek filmjei számomra nagyon tanulságosak voltak. Mindkét gyermeken látszik, hogy olyan természetes közegben  töltötték addigi életüket, ami mentes volt a civilizáció fölösleges – főként a média által közvetített – szennyeitől. Két fantasztikusan egészségesen fejlődő, a környezet  ingereire  őszinte és egészséges válaszokat adó gyermekeket láttam. Hangsúlyozom az egészséges szót, mert manapság alig látni  ilyen  alapos és nyugodt szemlélődést, ismeretszerzést és megtapasztalást, amit ennél a két gyermeknél megfigyelhetünk. Egyenesen ledöbbentem azon az ábrázolási képességen, amit a kis 2 éves Kál produkált: A fejében eltervezte mit fog rajzolni, majd lépésről lépésre megvalósította. Minden egyes vonal helyét tudatosan megtervezte, a vonalak lapon való elhelyezését, a vonalak vezetésének irányát.  Sosem láttam még ilyen teljesítményt! (Általában 4 éves kor körül képesek a gyermekek ilyen szintű ábrázolásra.) Közben folyamatosan szociális kapcsolatban volt a szülőjével, akinek örömére a rajzot készítette. Ezek a képsorok nekem azt  árulták el, hogy abban az időszakban, amikor a videó-felvétel készült, a gyermekek  érzelmileg  szerető, elfogadó, önbizalmat adó családban cseperedtek. A gyermekek kiegyensúlyozottsága, fejlődési üteme és láthatóan egészséges fizikuma bizonyíték arra, hogy ebben az időszakban  sem fizikálisan, sem pszichésen nem nélkülöztek.

Azonban el kell gondolkodnom azon, hogy a civilizációtól eltávolodva, csupán 4 fős családi körben,  emberi kapcsolatoktól elzárva gyermek és felnőtt számára hosszú távon pszichésen egészséges, és fenntartható-e ez az állapot. Az édesanya is leírja, hogy voltak feszültségek, bántalmazások; a férje az őrület határára jutott, őt magát édesapja skizofrénnek titulálta. 

Nem tudom, mi a valós helyzet. Azt gondolom, hogy a felnőttekkel (szülők és nagyszülők) nagyon nagy baj van. Senki sem érett felnőtt módjára, és a gyermekek érdekét szem előtt tartva  cselekszik. Ez  valóban egy „Kaukázusi Kör". A gyermekek valószínűleg sérülni fognak. Meddig akarják ezt még folytatni?  Milyen hatóság, gyermekvédő szervezet képes ebben a családi háborúban igazat tenni?  Vajon lehet-e kívülről? Nem jobb volna a családi megbeszélés, belátás?

A cikksorozat további részei:

Mégis kinek a gyereke?
Mégis kinek a gyereke? – szakértői szemmel – 1. rész
Mégis kinek a gyereke? – szakértői szemmel – 2. rész
Mégis kinek a gyereke? – szakértői szemmel – 3. rész
Mégis kinek a gyereke? – a Nagymama története
Mégis kinek a gyereke? – több nézőpontból
Mégis kinek a gyereke? – az Apuka írása
 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük