Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Mégis kinek a gyereke? – az Apuka írása

Történetünk a Felnőtté Válás.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mégis kinek a gyereke? – az Apuka írása

Szerintem az emberi életnek négy fő mozzanata van. Az első az, amikor az Apa és az Anya szeretete megteremti az embert. A második az, amit születésnek hívunk. Amikor a védett anyaméhből a szülőcsatorna küzdelmei után meglátjuk a napvilágot a boldog gyerekkorba érkezve. Csodálatosan szép a világ és hiszünk álmaink valóságában. Majd észrevesszük, hogy álmaink ebben a világban nem megvalósíthatók.

Vagy mi nem férünk bele ebbe a világba?
Más világra vágyunk, aztán rájövünk, hogy a világ állandó. Álmunk nem férhet bele teljesen. S vágykötegünk egyre merészebben cikázik ide-oda, majd egy óvatlan pillanatban leszakad rólunk. Kihúzódik a nagy gyom, ami egészen eddig elnyomta igazi belsőnk szándékát. Ekkor nem egészen tudjuk még, mik vagyunk. Még két érzésünk van, amiben énünket keressük, de hamarosan a helytelen végleg elszárad, s felszabadult, magára talált lelkünkben már csak egy köldökszerű csonk emlékeztet az egykori végtag leválására.

Ez a harmadik, talán legfőbb születésünk. Ekkor fordulunk vissza Istenhez. Elkövetjük a "halálos jót", ettől kezdve akarva-akaratlanul isteni utunkat követjük, figyelmeztet erre a régi seb. Istenünk fölkarol, és új emberként járjuk életünket.

Aztán eljön negyedik megszületésünk, amit földi szempontból halálnak hívunk, mikor a sok-sok fájdalmas szülőcsatorna után megérkezünk a végtelenbe.

Én már háromszor születtem meg.
Én már megtaláltam énemet.
Anya és Apa megteremtettek.
Megszülettem Keszthelyen.
Szentbékkállán belekezdtem a megvalósíthatatlan vágyba.
Öttömösön kerestem igazi lelkem szándékát intenzíven vergődve a régi és az új között.
Erdőkertesen magamra találtam és harmadszorra is megszülettem.
Felülről Isten segített, alulról gyermekeim adtak erőt: ők álmaim realitásai.
Én ne lennék felelős felnőtt???

A cikksorozat további részei:

Mégis kinek a gyereke?
Mégis kinek a gyereke? – szakértői szemmel – 1. rész
Mégis kinek a gyereke? – szakértői szemmel – 2. rész
Mégis kinek a gyereke? – szakértői szemmel – 3. rész
Mégis kinek a gyereke? – szakértői szemmel – 4. rész
Mégis kinek a gyereke? – a Nagymama története
Mégis kinek a gyereke? – több nézőpontból
 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük