Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

Az öt érzékelési mód játékos fejlesztése – 5. rész – Tapintás

A tapintás egy egészen elemi érzékelési módja az embernek. Mondhatjuk, hogy a bőrünk a legnagyobb érzékszervünk. Mindig érzünk valamit: a ruhánk anyagát, a széket alattunk, a tárgyakat, amelyeket megfogunk, a szelet, a nap melegét. Szoktassátok rá magatokat, hogy jobban figyeljetek oda arra, amihez hozzá értek. Legyetek nyitottak a tapintásra.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az öt érzékelési mód játékos fejlesztése – 5. rész – Tapintás

tapintasKészítsetek a kertben egy kis ösvényt, ezen haladjatok végig mezítláb, csukott szemmel. Egy-egy szakaszra tegyetek egy térkövet, egy másikra szórjatok kavicsot, a harmadikra gömbölyű folyami köveket, fenyőtűt, homokot, gallyakat. Lábatokkal tapogatózva haladjatok végig rajta, próbáljátok kitalálni, most éppen mire léptetek rá. A tapintáson kívül ez is fejleszti az új élményekre való nyitottságot.  

Rajzoljatok egymás hátára különféle figurákat, betűket, szavakat. Találjátok ki, mi lehet az.

Tegyetek egy kosárba különféle anyagokat, textilféléket, műanyagot, fémet, fát, üveget, stb. Bekötött vagy csukott szemmel ki kell találni, mit is vesztek a kezetekbe.

Készítsetek egy tapintható könyvecskét. Vágjatok ki figurákat pl. filcből, vastagabb papírból, dekorgumiból, plüssből, szőrméből. Terméseket, magokat is ragaszthattok bele, és történetet is kitalálhattok hozzá.

{HASONLOCIKKEK}Feküdjetek hasra és kérjetek meg valakit, hogy csúsztasson végig különféle tárgyakat a hátatokon, majd próbáljátok kitalálni mi is az. Becsukott szemmel a kezetekbe is vehettek dolgokat és így is lehet találgatni.

Öt féle megközelítésben ugyanazt a világot öt új oldaláról tudjátok megismerni, de akkor áll össze az élmény egésszé, ha mind az öt érzékelési lehetőséget tudatosan használjátok.

Az öt érzékelési mód játékos fejlesztése – 1. rész – Látás
Az öt érzékelési mód játékos fejlesztése – 2. rész – Hallás
Az öt érzékelési mód játékos fejlesztési – 3. rész – Szaglás
Az öt érzékelési mód játékos fejlesztése – 4. rész – Ízlelés

Fotó: evilvogt: Beziehungen

indexkép: www.foter.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük