Hogyne lenne szép, amikor adatott a lehetőség, hogy a gyermekeinknek megmutassuk, mennyire fontosak ők nekünk, hogy ott vagyunk, amikor szükségét érzik, hogy számíthatnak ránk feltétel nélkül, hogy bármit elmondhatnak, mi nem ítélkezünk. Ott a lehetőség, hogy akár jóbarátként megosszák velünk a véleményüket, kritizálhatnak akár, ott a lehetőség, hogy örömöket és bánatokat osszunk meg, mindig tudván, számíthatunk egymásra.
Az élet szép, mert a szeretetről szól, adni és kapni, megosztani azt. Nincs más ehhez fogható érzés. Hogy hol kezdődik? A születésnél: a miénknél, a gyermekeinknél…
Hogy ők tudják-e mekkora öröm a jelenlétük az életünkben, mekkora töltődést ad és mennyi erőt a mindennapokhoz? Lehet hogy igen, lehet hogy nem. Úgy gondolom, ez most nem fontos kérdés, bár persze felmerül bennünk… a kétségek olykor abszolút helyénvalóak.
Jó gyakorlatot ajánlok azok számára, akik kamasz gyerekeikkel már nem találják a hangot, vagy úgy érzik, csak konfliktusokból áll a kamaszkori időszak és az anyai örömök már csak múltbéli emlékek.
Azt hogy nehéz vagy könnyű-e a gyakorlat, döntsék majd el Önök, javaslom, írjanak levelet gyermekeiknek, ha már szóban oly nehéz szót érteni velük, írják meg, miért oly fontosak ők, mit jelent a megérkezésük és a jelenlétük az Önök életében. Megírhatják a végén a panaszokat a megoldások kíséretében. Mielőtt azért továbbítanák a levelet, erősítsék meg magukban azt, hogy a valóság amit megélnek, az csak a saját személyes valóságuk, amely eltérhet a gyermekük által látott és megélt realitástól.
Készüljenek fel erre és tanulják meg elfogadni előre a „másképpen látom” véleményt, magatartást.
Könnyű avagy nehéz ez a gyakorlat? Döntsék el a végén és osszák meg velem.
Részemről, az én valóságomból egy biztos, nem könnyű írni az érzésekről úgy, hogy az tükrözze mélységében, fontosságában és főleg tisztaságában ezeket.
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak