Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

A túlsúly növeli a mellrák kockázatát

A túlsúly, különösen az extrém mértékű elhízás növeli a mellrák korai megjelenésének kockázatát - derül ki egy friss kutatásból. Az összefüggésekről dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyász szakorvosa beszélt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A túlsúly növeli a mellrák kockázatát

Az extrém elhízás mindenképpen veszélyes

tulsulyA University of Granada kutató bebizonyították, hogy a túlsúly – különösen a jelentős mértékű – elősegíti a mellrák kialakulását a korábbi életévekben. A kutatásba 524 mellrákkal diagnosztizált nőt vontak be, és a kutatók úgy találták, hogy azok a hölgyek, akik nagyon korán kezdtek el menstruálni – 9-10 éves koruk körül -, fiatalabb korukban szembesültek a betegséggel. Ugyanilyen korán szembesültek a diagnózissal az elhízott nők is. Ezt a megállapítást már korábban is hangsúlyozták bizonyos tanulmányok, amelyek összefüggésbe hozták a magas testtömeg-indexet (BMI) a mellrák kialakulásának valószínűségével.  

Akkor a tudósok a mellrák egyik veszélyes fajtáját, az úgynevezett gyulladásos mellrákot hozták kapcsolatba az elhízással. Úgy találták, hogy ez a betegség alakult ki a kórosan túlsúlyos betegek 45 százalékánál, miközben a túlsúlyosak körében 30 százalék, a normális testsúlyúaknál csak 15 százalék küzdött ezzel az agresszív kórformával. A háttérben az állhat, hogy a magas testzsír növeli mindenféle gyulladás kockázatát.

A lélek is betegít

Közismert, hogy a kövérség nem csak a mellrák, de más rákos betegségek kockázatát is növeli, sőt többek közt hozzájárul a leukémia, a mozgásszervi betegségek és a myeloma multiplex kialakulásához is. Éppen ezért érzik egyre erősebben fenyegetve magukat az elhízottak, akikben komoly betegségtudat jelentkezhet, amelyet csak tetéznek a megjelenésük miatt bekövetkező lelki sérülések. Sokan éppen az alacsony önértékelés, a szégyen és a lelkiismeret-furdalás miatt fordulnak újra az evéshez. Így zárul be az ördögi kör, amelyet azonban egy nagy elhatározást követő, ellenőrzött életmódváltással meg lehet törni.  

Életmódváltás – csak óvatosan

– A jelentős túlsúllyal rendelkező nőknek mindenképpen ajánlott egy felügyelet mellett zajló életmódváltás. – összegzi dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza. – Nem csak a jojó-effektus elkerülése miatt nem érdemes belevágni egy kontrollálatlan diétába, de túlterhelés és a hormonszint-ingadozás is csak szakértő felügyelettel kerülhető el. Ez utóbbi pedig különösen jellemző lehet az elhízott betegekre. A személyre szabott diéta és mozgás azonban segíti az optimális inzulinszint elérését, ami az androgén tünetek javulását és az esetleges meddőség kezelését egyaránt elősegíti, és csökkenti a metabolikus szindróma, a cukorbetegség és a mellrák kockázatát.

Forrás: www.oxygenmedical.hu

Fotó: Gideon: fattening up the kids

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük