Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

D-vitamin: védelem az elhízás és a daganatok ellen

Becslések szerint a Föld északi féltekéjén élők legalább 40-50%-a D-vitamin hiányban szenved, különösen a téli hónapokban. A D-vitamin évszaki ingadozásának komoly egészségügyi hatása van, hiánya pedig nem csak a csontok épségét veszélyezteti. A következőkben ezért összegyűjtöttük, milyen betegségek ellen nyújt védelmet a D-vitamin.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
D-vitamin: védelem az elhízás és a daganatok ellen

Vitamin is, hormon is

A D-vitaminról valóban a legtöbb információ a csontritkulás megelőzésében betöltött szerepét hangsúlyozza. Tévedés lenne azonban azt gondolnunk, hogy egyedül a csontanyagcserében van meghatározó szerepe – magyarázza Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa. Az utóbbi évek intenzív kutatásai igazolták, hogy a korábban „csak vitaminnak” gondolt biológiailag aktív anyag, lényegében hormonként viselkedik szervezetünkben. Ez nem meglepő, hiszen a D-vitamin szerkezete nagy mértékben hasonló a szteroid hormonokhoz (pl. mellékvese hormonjaihoz, a nemi hormonokhoz), amelyek közül többet gyógyszerként használunk már évtizedek óta. Ilyenek pl. az immunológiai és gyulladásos, ízületi betegségekben ma is használt bizonyos készítmények. A sokrétű kutatás  bizonyította, hogy a D-vitamin több szervünkre, ill. szervrendszerünkre hat és szintjének meghatározása, a hiányzó hormon pótlása meghatározó fontosságú.

Nélkülözhetetlen elem

A D-vitamin az emberi testben számos szervünkre van hatással.
– A csontrendszer számára azért fontos, mert a D vitamin szabályozza a kalciumfelvételt a belekben, de megakadályozza, hogy a vizelettel túl sok kalcium ürüljön. Érthető, hogy a vitaminhiány a csontritkulás rizikóját növeli.
– Javítja a pajzsmirigy működését, csökkenti a  gyulladásos  folyamatot. Az autoimmun pajzsmirigy betegségekben a D-vitamin szint általában alacsonyabb és ezért pótlása előnyös
– Az izomzatra gyakorolt hatása abban rejlik, hogy segíti az izmok összehúzódását, az idegrendszer és az izmok közötti koordinációt, csökkenti ezáltal az elesés kockázatát,  tehát így csökken a csonttörés veszélye is. Fontos megfigyelés az is, hogy az éjszakai  fájdalmas izom összehúzódását is  jelentősen mérsékli.
– Az immunrendszerre gyakorolt hatása bizonyította, a gyulladásos, reumatikus betegségekben szenvedők többségénél kimutatható a D-vitamin hiánya
– Az elhízottakban a D-vitamin szint meglepő módon alacsony. Az elhízással foglalkozó ún. obezitológiai kutatások bizonyították, hogy a D-vitamin hiány fontos az elhízás kialakulásában és a megfelelő fogyókúrákban.
– A szív- érrendszeri megbetegedések esetén is gyakran kimutatható a D-vitamin hiánya, melynek következtében gyakrabban jelentkeznek krónikus szív- és érrendszeri betegségek. A halálozási arány is magasabb, mint egyébként. A D-vitamin kihat az érrendszer belső falának sejtjeire, az erek izomzatára, a vérzsírra és a megfelelő mértékű véralvadásra. A megfelelő D-vitamin-szint ezért védelmet nyújt a trombózis, szívinfarktus és gutaütés ellen.
– Rákos megbetegedések is összefüggést mutatnak a krónikus D-vitamin-hiánnyal. A végbélrákban, prosztatarákban, méhrákban, hasnyálmirigyrákban és legfontosabbként a tüdőrákban  lényegesen alacsonyabb a D-vitamin-szint.
– Az idegrendszer és az agy működését is befolyásolja, gátolja a súlyos D-vitamin-hiány. Az Alzheimer kórosokban a D-vitamin pótlással kedvező eredményeket  tapasztaltak.

D-vitamin hiányában fellépő leggyakoribb tünetek

  • Gyermekeknél angolkór (rachitis)
  • Felnőtteknél csontritkulás, csontlágyulás, csontok deformálódása, rugalmatlansága, törése
  • Daganatos betegségek kialakulásának vagy kiújulásának esélyét növelheti (egyes vizsgálatok szerint akár 60%-kal is)
  • Fogak állapotának nagymértékű romlása (fogszuvasodás)
  • Pajzsmirigygyulladás
  • Izomgörcsök
  • Fáradtság, levertség
  • Haj fokozott hullása
  • Ízületi gyulladás
  • Hátfájás

A hiánybetegség veszélye azoknál a legnagyobb, akik kimozdulni képtelenek (csecsemők, öregek, betegek), illetve várandósoknál és azoknál a nőknél, akik az egész testüket elfedő ruhát hordanak.

Napi szükséges mennyiség

Az RDA alapján meghatározott mennyiség 100 – 200 NE, gyermekeknek, időseknek 400 – 800 NE, terhesség és szoptatás ideje alatt a nőknek 800 – 1 000 NE fogyasztása ajánlott.
Az újabb kutatási eredmények alapján a legtöbb szakértő napi 1000 – 2000 NE mennyiség bevitelét tartja szükségesnek egy átlagos felnőtt részére. A D-vitamin túladagolás 10 000 NE, vagy ennél több huzamos szedésével fordulhat csak elő, bár ilyen mértékű D-vitamin készítmény Magyarországon nem kapható. A D-vitamin szükségletet befolyásolja az életkor, vagyis a csontosodási folyamatok, így a gyermekeknek és a kamaszkorúaknak 10 µg D-vitamin napi fogyasztása ajánlott. A kimozdulni képtelenek, továbbá várandósok, szoptatós anyák, és idősek számára is a napi 10 µg bevitelét ajánlják.
A hiányállapot megelőzését segíthetjük, ha táplálkozásunkban is ügyelünk a magas D-vitamin tartalmú élelmiszerek rendszeres fogyasztására. Természetes forrásai a halmáj olajok, halak (tonhal, szardínia, lazac, hering, makréla), máj, virágpor, méz, méhpempő, tojássárgája, tej és tejtermékek (vaj, tejszín, margarin), csiperkegomba, zabpehely, búzacsíra, élesztő.

www.endokrinkozpont.hu
 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük