Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Egyszerű gondolatok a szeretkezésről

Már maga a szó, hogy szeretkezés egy kicsit prűd, de tökéletes. Két ember közötti intimebb együttléteknek a legideálisabb formáját fejezi ki, amikor két ember vonzódik egymáshoz, szereti egymást és ezt - hála az ösztönöknek - testi együttlétben pecsételik meg. És mi van az együttlét többi formájával?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Egyszerű gondolatok a szeretkezésről

Vagy mi van avval az együttléttel, ami a fenti körülmények hatására jön ugyan létre, tombol a szerelem, izzik a szem, de az ágyban csak az egyik fél élvezi a dolgot, a másik szenved, vagy mindenről lemarad? Ez is szeretkezés?

Mitől lesz szeretkezés egy privát ágyjelenet?

Mindenek előtt attól, hogy mindkét fél egyformán szeretné és attól, hogy mindkét fél meg is kapja, amire vágyott. Érdekes módon a férfiak határozottabban követelik ki maguknak azt, amit várnak.

A nők egy része illetlennek tartja elmondani legbelsőbb vágyait. Eltitkolja, elhallgatja, hogy ez neki így nem egészen jó, szeretné, ha bizonyos dolgok másképpen történnének. Miért? Mert jót akar a férjének, barátjának, csak az számít, hogy neki jó legyen, legalábbis a kapcsolat elején (aztán később a válás környékén simán a fejéhez vágja).

Igen, sok dolog van, amit nekünk kellene tudnunk már gyárilag, de ezek csak általános dolgok. Az igazán fontos és értékes tudást csak a gyakorlatban szerezhetjük meg. Persze oda kell figyelni, ez segít, de a helyzetet teljesen nem mindig oldja meg, ahhoz kell a partner jó időben és jól megfogalmazott kérése, célzása, vagy utalása.

Az is igaz, hogy sok férfi nem mindig jól reagál ezekre a megjegyzésekre. Ha túl finomak, nem érti, ha pedig túl egyértelműek, akkor megsértődik.

Hát igen. Ilyenek vagyunk, de egy nő, ha igazán akarja, mindent elérhet, ez biztos. Ha okos és fontos a partnere, képes az egyszerű testi közösülésből mindkettőjük számára mindent elsöprő, vad szeretkezést varázsolni.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük