Evolúció a kertben…

Evolúció a kertben…
Az úgy volt, hogy kimentem a kertbe egy kicsit kapirgálni a pázsitot,
összeszedni a kutyák termését… szóval semmi különös, csak a napi teendők.
Nagyban gereblyézek, amikor távoli kiáltás száll felém: „Szomszéééééd!”
Ahogy az ismert viccben is történik, nézek jobbra… senki. Nézek balra….
senki. Nézek hátra, nézek előre… sehol senki.
„Szoooomszéééééééééééd!”
Vad nézegetés után meg voltam győződve, hogy vagy nem nekem szól, vagy
szórakozik valaki.
„Szoooooooooomszééééééééééééééd! Itt vagyok feeeent!!”
Nem csigázom tovább az idegeket, a Pista szomszéd – roppant tudományos ember,
mindenhez ért! Sőt mindenhez jobban ért! – nekiállt metszeni. A metszés során –
alakító metszésről volt szó – az alsó ágakat levágta, majd fent kezdett
fűrészelgetni. Hogy, hogy nem, eldőlt a létra. Szerencsére el tudott kapni egy
vastagabb ágat, s át tudott lépni a fára, így nagyobb baj nem történt.
Viszont ott kuksolt a fa tetején már vagy másfél órája Nem tudott lejönni, mert ugye az alsóbb vastag ágakat már levágta. És még nem jött senki.
„Nagyon meg nem mertem ordítozni, mert tudod hogy milyenek ezek! Rajtam
röhögne a fél falu! Inkább vártam egy kicsit…”
Valahogy mégis kitudódott az eset – Isten látja lelkemet: nem tőlem! -, és
azóta Pista szomszéd nagyon nem szereti, ha a kocsmában banánt emlegetnek
előtte. Ő az az ember, akinek segítség kellett az evolúcióhoz.
Mert ugye, csak segítséggel tudott lejönni a fáról….