Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Milyen koronát érdemes választani?

Kevés az olyan felnőtt, akinek minden foga megvan, egyes statisztikák szerint Közép-Európában a magyaroknak van a legtöbb fogpótlásuk. Ha viszont már pótolni kell az elvesztett fogat, választhatunk a lehetőségek közül. Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa a koronák készítéséről beszélt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Milyen koronát érdemes választani?

Híd vagy fogimplantátum?

Mindkét megoldás a hiányzó fogakat képes pótolni, de a kettő közt a legfontosabb különbség, hogy míg a hagyományos hídnál két vagy több pillér szükséges a foghiány áthidalására, addig az implantációnál, beültetésnél nincs szükséges a szomszédos fogak lecsiszolása, hiszen a koronát egy beültetett, csavar formájú műgyökér (maga az implantátum) tartja meg.

A választást minden esetben fogorvosi konzultáció kell, hogy megelőzze, hiszen bizonyos esetekben kizárt ez utóbbi megoldás alkalmazása. Ilyenek például a súlyos harapási rendellenességek, a nem megfelelő csontkínálat, a daganatos-, vérképzőszervi- vagy immunrendszeri betegségek, bizonyos krónikus fertőző betegségek, erős csontritkulás vagy a nem kezelt cukorbetegség.

Amikor szükséges a korona

Bizonyos esetekben szükségessé válhat a korona vagy a híd készítése. A híd készítésének lépési hasonlóak a korona készítéséhez, de ezzel a fogművel a foghiányokat is pótolni tudjuk. A korona funkciója, hogy befedje a „maradék" fogat, ami nem csak védelmet jelent, de ugyanolyan külső megjelenést biztosít formában és színben, mint az eredeti fog.

Az alábbi esetekben mindenképpen érdemes ezen megoldással élni:

  • Lekopott, helytelen pozícióban lévő vagy letört fogaknál.
  • Nagymértékben lepusztult koronai rész felépítésekor, abban az esetben, ha új töméssel már nem lehet eredményesen helyreállítani az adott fogat.
  • Gyökérkezelt fogak esetén, hiszen a korona mind funkcionálisan, mind esztétikailag jelentős segítség, sőt az élettartamukat is megnöveli a fog törésének megelőzésével.
  • A korona megtarthat egy részleges fogsort vagy áthidalhat foghiányokat (ez utóbbit nevezzük hídpótlásnak)

Fémkerámia, cirkonkerámia vagy préskerámia?

-A foghiány pótlására rágózónában érdemes olyan megoldást választani, ahol a porcelánleplezés alatt van valamilyen keményebb váz anyag. Ez készülhet fémötvözetből vagy cirkonium-oxidból. Ez utóbbi előnye, hogy maga a váz is színezhető, így a végleges szín már „alulról” jön elő és nem csak a leplező kerámia színén múlik a hatás. Létezik olyan korona is amely teljes porcelánból készül és ugyan vannak típusok, amelyek szilárdsága már igen jelentős, mégis inkább csak az esztétikai zónákban alkalmazandók sérülékenységük miatt. Természetesen mindig az egyéni szituációk, igények döntik el, hogy milyen koronát válasszunk, hiszen nem mindegy, hogy a páciensnek milyen a harapásformája, mennyire torlódottak vagy elszíneződöttek a fogai – ismerteti Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa.

A koronák kivitelezése profi fogtechnikuson és tapasztalt fogorvoson múlik. Nem mindegy, hogy a szakember milyen csiszolással készíti elő a fogakat, mennyire van tisztában azzal, hogy mennyit és honnan kell levennie a fogból a megfelelő esztétikai hatás érdekében. Fontos, hogy a fogorvos képes legyen ún. vállas korona előkészítési technológiát alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a „váll” kialakításával, egy határozott záródási vonallal megvédhető a fogíny és elegendő hely biztosítható ahhoz, hogy a porcelánleplezést a vázra megfelelő mennyiségben és minőségben fel tudja helyezni a fogtechnikus.

Amennyiben tehát pótolni kell a hiányzó fogakat, érdemes előzetesen tájékozódni a lehetőségekről, és tapasztalt, alapos szakembert választani.

www.oxygenmedical.hu

Kép forrása: www.stockfreeimages.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük