Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Ötezer utánpótlás sportolót ér el a MOB tájékoztató rendezvénysorozata

(T)EGYÉL MINDEN NAP AZÉRT, HOGY BAJNOK LEHESS! - ez a szlogenje a Magyar Olimpiai Bizottság most induló rendezvénysorozatának, amellyel a kétszázezer hazai utánpótlás sportolóhoz szeretnék eljuttatni a tudatos sporttáplálkozás fontosságát.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ötezer utánpótlás sportolót ér el a MOB tájékoztató rendezvénysorozata

Tudatos táplálkozásra nevelnek az élsportolók és a SportVitalitás dietetikusai

A londoni Magyar Olimpiai Csapat hivatalos sporttáplálkozási felkészítője, a SportVitalitás által lebonyolított rendezvények mellé számos olimpiai bajnok, sportvezető, sportszövetség és intézmény állt be támogatóként.

A rendezvénysorozat az FTC klubban, 250 utánpótlás sportoló gyermek és szülő részvételével indult útjára november 5-én. A kézilabda arénában összegyűlt érdeklődőknek Szabó Bence, a MOB új főtitkára nyitotta meg az eseményt: „Mára az élsportolóknak is fel kellett ismerniük, hogy eredményeiket nagyban befolyásolja a táplálkozásuk. A jövő olimpiai, világ-, és Európa Bajnokai abból a kétszázezer ifjú sportolóból kerülnek ki, akik most az utánpótlást alkotják. Ezek a rendezvények nekik szólnak, hogy felismertessük velük, már most sem mindegy, hogyan táplálkoznak. Ahhoz, hogy a következő évtizedekben továbbra is lépést tudjunk tartani a világ sport-élvonalával, a sporttáplálkozás terén is fel kell zárkóznunk. A MOB felelősséget érez ennek megvalósításában, ezért kezdeményezte az oktató előadások megrendezését.” – hangoztatta a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó – sportvezető.

Az eseményen számos olimpiai bajnok, élsportoló is megjelent, hogy jelenlétükkel kifejezzék támogatásukat a kezdeményezés iránt, illetve saját tapasztalataikat megosztva ebben is példát mutassanak az utánpótlásnak. „Én a táplálkozással tudatosan négy-öt éve kezdtem foglalkozni, mert egy élsportolónak a kor előrehaladtával mindig kell keresni olyan dolgokat, amik előrébb viszik a teljesítményét. A tudatos táplálkozás hatását nagyon hamar megéreztem nemcsak az eredményeimben, hanem a szervezetem reakcióiban is. Ha egy sportoló már gyermekkorban elsajátítja ennek alapjait, akkor felnőtt korára ez is az élete részévé válik, ezért fontos, hogy a sportoló gyerekek ezzel a tudatossággal nőjenek föl és válhassanak élsportolóvá.” – emelte ki Kovács Katalin háromszoros kajak-kenu olimpiai bajnok.

Az előadást a SportVitalitás dietetikusa tartotta, aki kifejezetten sportolók táplálkozására specializálódótt az elmúlt években. Kovács Ildikóhoz, akit 2010-ben az Év dietetikusának is megválasztottak, közel 1000 felnőtt és utánpótláskorú élsportoló fordult már táplálkozási tanácsadásért: „Magyarországon még csak mostanában kezdik felismerni az élsportolók, edzők, sportvezetők a tudatos táplálkozás jelentőségét, amely a fejlett országokban kb. egy évtizede a sportolók felkészülésének alapját jelentik. A SportVitalitásnál megforduló olimpikonok, bajnokok egyre növekvő száma viszont azt mutatja, hogy az igény egyre nő a tudatosság iránt. Általános táplálkozási szabály nagyon kevés van, hiszen a legmagasabb szinten már testre szabott étrendet készítünk, amelyet a sportág, a felkészülési és versenyidőszak adottperiódusa, a kitűzött cél, és persze a sportoló adottságai egyaránt befolyásolnak. Fontos viszont, hogy az alapokat már gyermekkorban elsajátítsák a sportolók, például megtanulják, hogy verseny előtti napon nem szabad nehéz ételeket enni.” – hangoztatta az egyik legfőbb szabályt Kovács Ildikó.

A hazai sportvezetés nemcsak a tájékoztató előadásokkal járul hozzá az edukációhoz. „A látványsportágakat segítő TAO-támogatásokkal a kormány lehetőséget biztosított arra, hogy az utánpótlás fejlesztéshez szükséges pénzügyi feltételek rendelkezésre álljanak. A közelmúltban hozott döntés alapján jövőre további 14 sportág részesül jelentős állami támogatásban, amely a tanácsadói tevékenységek elszámolására is lehetőséget nyújt.” fogalmazott Szalay Ferenc, a Parlament Turisztikai és Sportbizottságának elnöke. A társasági adókedvezmény pályázatok elszámoló szervezete, a Nemzeti Sport Intézet, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) háttérintézménye. Kiss Norbert, az EMMI sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében jelezte: „A sportszövetségek képviselőinek fontos tudnia, hogy az utánpótláskorú sportolók tudatos táplálkozásának fejlesztése beépíthető a pályázatokba »dietetikai tanácsadás« címszó alatt.”

A rendezvénysorozat összesen 20 helyszínt érint majd az alábbi városok bevonásával:

Budapest: UTE (november 26.), Honvéd, Vasas, MTK
vidék: Győr (november 20.), Debrecen, Eger, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Paks, Pécs, Sopron, Székesfehérvár, Szeged, Szolnok, Szombathely, Zalaegerszeg.

A sportolók dietetikai tanácsadásával foglalkozó SportVitalitás Kft. (www.sportvitalitas.hu) által szervezett események hetente, kéthetente követik egymást, amelyek mindegyikén vendégül látják majd az adott város neves élsportolóit. A rendezvényeken regisztráló gyerekek legszerencsésebbje nem megy haza üres kézzel, ugyanis az Adidas egy-egy dedikált olimpiai relikviát ajánlott fel az előadásokra.

A MOB és a SportVitalitás kapcsolata a londoni olimpiai felkészüléssel kezdődött, amelynek során a MOB orvos bizottsága megvizsgálta, majd támogatásáról biztosította a SportVitalitás táplálkozási programját, és ezzel a cég a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos sporttáplálkozási tanácsadójává vált. „Az elmúlt években rengeteg munkát fektettünk a hazai professzionális sporttáplálkozás fejlesztésébe, a megfelelő szakemberek és élsportolók elérésébe, és a közel 1000 sportolóval végzett felmérő-tanácsadói tevékenységgel az ország egyik legnagyobb tapasztalattal bíró, sporttáplálkozással foglalkozó cégévé váltunk. Ez a munka a jövőben is intenzíven folytatódik, és a rendezvénysorozat hatására bízunk benne, hogy a felnőtt sportolókon túl az utánpótlás korosztály is időben magáévá teszi a tudatos sporttáplálkozás alapjait.” – emelte ki Kiss Károly, a SportVitalitás Kft. ügyvezetője.


 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük