Ami a Turista Magazinból kimaradt – Párizs kerékpáros szemmel

A TUTI Egyesület elnökeként Párizsban, a VeloCity konferencián vettem részt. A kerékpáros élményeimet szeretném másokkal is megosztani.

Sokáig töprengtem, mivel utazzak. A legkényelmesebb a repülős út, de a súlyhatárba nem fért volna bele az én camping kerékpárom az elcipelt magyarországi ismertető anyagok mellett.

A legdrágább – meglepő módon – a vonat lett volna. Szerencsére alig 1/3 áron találtam egy utazási irodát Pesten, akik rendszeresen, hetente járnak Párizsba kisbusszal. Így velük utaztam.

Kitűnően szervezve 22 óra alatt, folyamatos utazással, hajnali 5 órára Párizsban, a Lyoni Pályaudvar előtt voltunk. Párizsban sem minden tökéletes, mert csak reggel 7-kor nyitott az első WC … Az első élmény a pályaudvar előtt parkoló rengeteg motor és kerékpár látványa volt. Több száz kétkerekű töltötte az éjszakát itt parkolva, ami – mint később kiderült – nem meglepő látvány a városban. A mindenütt található kerékpáros parkolóhelyeken sorakozó kétkerekűek bizony hozzátartoznak a mindennapokhoz. Volt térképem, így eljutottam a bringámon az előre kiválasztott ifjúsági szálláshelyre. Könnyen ment, mert általában igaz, hogy az utcatáblák jól láthatóan, a közlekedők számára is olvashatóan vannak elhelyezve.

A ‘Dartagnan-ról elnevezett szállás 20,5 Euro-ba került naponta, ami párizsi viszonylatban olcsónak számít. Az automata csomagmegőrzőben 3 Euro-ért várakozott a csomagom estig, míg a szállást elfoglalhattam. A pályaudvaron nem találtam csomagmegőrzőt. A 4 ágyas szoba bejárata naponta változó kóddal volt nyitható. Sokszor izgultam, hogy ne hagyjam bent a kódot tartalmazó papírt. A szállás emeletes ágyakkal volt felszerelve. Éjfél után érkezett egy angol, hajnalban indult el a japán, de néha volt időm népszerűsíteni hazánk tájait és a kerékpáros programokat is. A bringa tárolását csak a szobában tudtam megoldani. A szálás ár tartalmazta a reggelit is ami önkiszolgáló rendszerben – éppen csak érzékelhető mennyiségű – sonkát, sajtot, vajat, lekvárt tartalmazott. Lehetett még joghurtot, almát is enni. A menü a 7 nap alatt semmit sem változott, ami valószínűleg az idők végezetéig így lesz …

A dombon lévő szálláshelyről minden nap kellemesen begurultam a 10 km-re lévő konferencia központig. Menet közben sok helyi kerékpárossal találkoztam. Voltak jól öltözött hölgyek, fiatalok és idősebbek is. Az álló kocsisort jobbról, balról előzték, sőt néha a járdát választották a gyorsabb haladás érdekében. Ez itt nem okozott meglepetést. Az autósok részéről is éreztem az odafigyelést, az udvariasságot, ami általában jellemző az itteni forgalomra.

A város közlekedése meglepően rugalmas. Ebben – véleményem szerint – nagy szerepe van annak, hogy 32 híd vezet át a várost kettészelő Szajna folyón. A sok széles sugárút képes a nagy forgalmat elvezetni. Néha egyirányúak ezek, de a tömegközlekedés és a kerékpáros ellentétesen is, megfelelően elválasztva haladhat. A 6-7 sávnyi körforgalmú csomópontokban az autók folyamatosan haladtak, és “pesti mintájú önzáró dugót” nem láttam. Érdekes ez azért, mert sávok nincsenek felfestve, de mégis alig akadt probléma a haladással. Eleinte nekem is furcsa volt a forgalom közepén tekerni, de meglepően gyorsan és zökkenőmentesen lehetett haladni. Egy gyengébb idegzetű magyar kerékpárosnak viszont valószínűleg lejár az útlevele mire el mer indulni a kereszteződésben. A reggeli csúcsforgalmat művészi ügyességgel irányítják a rendőrök a kritikus helyeken. A mentőautók és a rendőrségi autók is csak akkor szirénáznak mikor a kereszteződéshez érkeznek. Érzékelhetően nyugodtabb és kultúráltabb a közlekedés. Persze ehhez néhány egyéb dolog is kell. Az utakon alig találtam kátyút és nem kellett állandóan a gödröket figyelnem. Nem láttam egyetlen nagy kamiont sem a belvárosban, melyek tönkretehetik az aszfaltot. Ezek az elkerülő úton közlekedhetnek.

– 2 –

Párizsi embert alig láttam az utcán dohányozni, ezért nem volt tele csikkel minden. Sokkal kevesebb kövér embert látni, mint nálunk. Ez valószínűleg a másfajta táplálkozásnak és életmódnak köszönhető. Napközben a nagyszámú és szépen gondozott közparkokban rengetegen ültek, napoztak, olvasgattak. Volt idejük a regenerálódásra. Nem láttam összefirkált falakat, pedig a 8 nap alatt tekertem 300 km-t a városban. Kevesebb kutyát és még kevesebb kutyapiszkot találtam utamon. A felszíni tömegközlekedés folyamatos volt, köszönhetően főleg a mindenütt elsőbbséget élvező buszoknak, buszsávoknak. Az embereket mégis a föld alatt meglévő 12 metróvonal szállítja el igazán. Átjárók, lépcsők, vízszintes és függőleges mozgójárdák között kellet a túravezetői tudásommal megtalálni a megfelelő irányt a nagy, és többszintes labirintusban. Lehet szállítani kerékpárt is a metrón, de nem mindenhol fér be a bejáraton. Természetesen gyorsan leküzdhető a probléma egy edzett bringás számára. A felszínen nem találtam koldust, kéregetőt. Állítólag lent előfordulnak, bár én nem találkoztam velük.

Volt kevésbé jó élményem is. A több ezer szabadban éjszakázó kerékpár között előfordult olyan is amelynek már csak a kereke vagy a váza volt lekötve. Nem okozott élményt a modern Pompidou központ sem, ahova biztonsági őrök vizsgálata után juthattunk be. Láttam egy dobozlakót és egy részeg embert. A nagy mulatók környéke nem az úri negyedre emlékeztetett. Egy kevésbé elegáns környéken, ahol repedezett volt a járda, és nem volt akkora tisztaság mint máshol, megpihentem. Elolvastam a tér nevét: Budapest …

Természetesen megcsodáltam Párizs műemlékeit, és voltam az Eiffel torony tetején is. Tényleg nagy élmény. Fentről jobban érzékelhető, hogy egységesen, kb: 3-4 emeletnyi magasak a házak a belvárosban. Nincs foghíjas terület és romos ház. Párizs egy lüktető, dinamikus város, a mindenütt megtalálható kis vendéglők előtt reggeltől estig sziesztázó emberekkel. Megértettem miért vágynak a művészek Párizsba. A hangulatáért, melyet én is magammal hoztam.

Kora reggel érkeztem haza Budapestre. Bepótoltam az egy heti rázás mennyiséget míg hazaértem az utakon. Közelről érzékeltem a különbséget a két város között látványban és tartalomban is. Én úgy gondolom van mit tanulni, és nem csak nekünk, kerékpárosoknak …