Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Az alaptanszerekre is tízezreket költenek a szülők egy felmérés szerint

Átlagosan tízezer forintot költenek a szülők iskolatáskára a JátékNet.hu friss adatai szerint, de egy induló tanszercsomag ennek több mint a duplájába kerül.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az alaptanszerekre is tízezreket költenek a szülők egy felmérés szerint

Az internetes oldal az MTI-hez eljuttatott összegzésében azt írta, az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket a vásárlók jellemzően egy helyről szerzik be, és a többség előrelátó, sokan már júniusban elkezdték a készülődést, bár akad, aki csak szeptember első hetében kap észbe.
   
A magyar családok gyermekenként átlagosan 22 ezer forintot költenek az alapvető iskolaszerekre (füzetek, rajzfelszerelés, írószerek) online vásárláskor – derül ki a portál adataiból. Ehhez jönnek még az olyan kiegészítő felszerelések, mint az iskolatáska, a tolltartó vagy éppen a tornafelszerelés és a tankönyvek; utóbbiak önmagukban is 10-15 ezer forinttal emelik meg az iskolakezdés költségeit.
   
A portál statisztikái szerint az iskolatáskára átlagosan körülbelül 10 ezer forintot szánnak a családok, de minden tizedik vásárló több mint 15 ezer forintot költ el csak erre. A füzetek esetében sem mindenki az olcsó kategóriát keresi: az augusztusban eladott füzeteknek mindössze egyharmada volt 60 forint alatti, a többi vásárló drágább, jellemzően mesefigurás vagy sportcsapatos termékeket választott.
   
Az internetes oldal adataiból azt látszik, hogy az online vásárlók többsége egy helyen szerzi be az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket, és jellemzően több mint 30 terméket rendelnek egyszerre azok, akik az iskolai felszerelések között válogatnak. Ők a füzetek mellett elsősorban az alapvető írószereket szerzik be, így például órarendet, rajzfelszerelést, füzetcímkéket és -borítókat, illetve ceruzákat és tollakat vásárolnak, de népszerűek ilyenkor a kulacsok és az uzsonnás dobozok is.
   
A kisiskolások között továbbra is népszerűek a mesefigurás felszerelések, megelőzve a sportcsapatos táskákat, tolltartókat. Az egyedi figurák esetében az utóbbi évek slágere, a Barbie veszített népszerűségéből, a legtöbben a Monster High-os iskolai felszereléseket keresik, a második helyen a Start Wars áll, míg a harmadik helyet a Disney hercegnők foglalják el. A szülők jellemzően először az iskolatáskát választják ki, majd ehhez illő tolltartót, tornazsákot vagy éppen ceruzákat vásárolnak.

Forrás: MTI

Fotó: photomyheart – FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük