Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

Gyermekeink fejlődése – 6-7 éves gyerek

Gyermekünk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni cikksorozatunkban.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Gyermekeink fejlődése – 6-7 éves gyerek

 

FIZIKAI FEJLŐDÉS

A test gyorsabban nő, mint a fej, ezért arányait tekintve a gyerek hasonlít a felnőttekre. Több csont van a csuklójában és a bokájában. A folyamatos fejlődés nyomán egyre ügyesebben használja a tárgyakat és a kezét, megtanul célba dobni, helyet változtatni. Úszás-, tánc-, torna- vagy korcsolyaórára járathatjuk a gyereket, de ne terheljük túl különórákkal, a készségeknek maguktól is fejlődniük kell.

 

INTELLEKTUÁLIS FEJLŐDÉS

A képei mozgalmasabbá válnak, de inkább jelképek, mintsem valósághű ábrázolások. "Az én házam"-nak akkor is lehet 4 ablaka és 1 ajtaja, ha a gyerek a lakásban lakik. Sok gyerek berajzolja a babát a nő hasába; ha egy férfi ül a széken, teljes egészében lerajzolják a széket, az ember pedig lebeg fölötte.  
Kezd más anyagokat is használni és egyre inkább megtartja, amit készít.
Spontán módon csoportosítja a tárgyakat a színük szerint, vagy mindenképpen a testvérénél lévő zöld kockát akarja.
Érti, hogy a többi embernek is van saját elméje, és ő nem tudhatja, mit gondolnak mások. Azt tartja igaznak, amit annak érzékel, és a megfigyelései nem logikusak. Még mindig azt hiszi, hogyha egy széles, alacsony pohárból áttöltjük a vizet egy magas vékonyba, abban több lesz a folyadék. A hosszú sorba rendezett 7 darab cukorka szerinte több mint a rövid sorba rendezett 7 darab és azt hiszi, hogy neki van testvére, de az öccsének/húgának nincs.
Osztályozni tudja a tárgyakat egyszerű kategóriák szerint, de ezek gyakran furcsák. Elég háttér-információt nyújt ahhoz, hogy a felnőttek megértsék őt. Tudja, hogy gondolatait csak ő ismeri.

7 évesen már a felnőttek útmutatása alapján egyszerű ékszereket készít, bonyolult nyomóformákat használ és összevegyíti a színeket. A fiúk kezdenek nagyobb teret felhasználni a játékaikhoz, mint a lányok. Egyre több gyerek, főleg a fiúk igazodnak a papír széléhez.
Akkor is meg tudja mutatni az irányt, ha nem látja az adott helyet, de csak az egymás mellett lévő szobákban. Ha megkérik rá, meg tudja mutatni, merre van a szomszédos szoba, a bejárati ajtó vagy a kert. De sok gyerek nem tudja megmutatni a nappaliban, hogy merre van az emeleti hálószoba.
Ha biztonságos, engedjük meg neki, hogy ne közvetlenül a felnőttek mellett játsszon. Már tudja használni az apró elemeket, de csak a legügyesebbek boldogulnak egyedül egy járművek alkatrészeit, csigákat vagy műszaki elemeket tartalmazó készlettel. Bíztassuk, hogy bonyolultabb képeket rakjon ki és a kisebb kockákból építsen.
A rajzai felnőttesebbnek tűnnek.

 

SZOCIÁLIS FEJLŐDÉS

Verekszik a testvérével a "felnőtt" pohárért. A barátságok szilárdabbá válnak, a fiúk gyakran nagyobb csoportokban játszanak, mint a lányok. Egyre függetlenebbek, nem mindegyik gyerek csinálja ugyanazt, különböző szerepeket tudnak alakítani az összetett játékokban. Elmagyarázza a játékot a többieknek.

Van "legjobb barátja". Már sokkal önállóbban játszanak. Amikor meglátogatják őket a barátaik, szeretnek visszahúzódni a saját világukba. Ilyenkor célszerű a háttérbe húzódni a felnőtteknek. Jelzi a többieknek, mikor kell "eljátszani valamit" és mi "valóságos". Meg kell tudnia szervezni a saját játékát, képesnek kell lennie végigcsinálni valamit anélkül, hogy dicséretre vagy segítségre várna (bár a dicséret mindig jól jön). Tudnia kell egy helyben ülni, és hosszabb ideig tevékenykedni a szülei nélkül. Képesnek kell lennie teljesen felöltözni, fürödni, fogat mosni és késsel enni (a kemény hús még gondot okozhat). Képesnek kell lennie a szülei nélkül tölteni a nap jelentős részét, megosztozni 20-30 gyerekkel a felnőtt figyelmén, és mégis jól éreznie magát.

 

HOGYAN FEJLESZTHETED, SEGÍTHETED?

{HASONLOCIKKEK}Egy új technika felkeltheti a rajzolni nem szerető gyerekek érdeklődését is, bár most már az írás és az iskolai tevékenység váltja fel a rajzoláshoz szükséges eszközkezelés elsajátításának igényét. Ha a gyerek nem szereti ilyen módon kifejezni magát, ne erőltessük. Dicsérjük meg a rajzait, hogy szinten tartsuk és fejlesszük a képességeit.

Mit tehet a szülő? Elvárhat ügyességet, de segítsen, ha kell. Ne avatkozzon be hamar, hagyjon időt a próbálkozásra. Várja meg, míg a gyerek kéri, majd irányítsa őt a következő lépésig. Húzódjon a háttérbe és hagyja, hogy a gyerek végigcsináljon valamit anélkül, hogy minden lépésnél dicséretre és utasításra várna. Figyeljen oda azokra a magatartásformákra, melyek szükségesek az iskolába. Ne vegyen tudomást azokról a figyelemfelkeltési formákról, melyek nehezen kezelhetőnek tüntetik fel a gyereket (antiszociálisan viselkedik, zavar másokat, hisztizik, agresszív, egyik tevékenységtől a másikig csapong, nem figyel). Babusgassa és hangsúlyozza, hogy szereti őt.

Játékai: egyszerű logikát igénylő társasjátékok, tárgyak összepárosítása és szétválogatása (pl. zoknipárosítás, asztalterítés).

A cikksorozat további részei:
Gyermekeink fejlődése – 2-2,5 éves gyerek
Gyermekeink fejlődése – 3 éves gyerek
Gyermekeink fejlődése – 4-5 éves gyerek
Gyermekeink fejlődése – 6-7 éves gyerek
Gyermekeink fejlődése 12 éves kor felett

Fotó: Bessi/pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük