Hirdetés Partneri kampány helye
Karácsony

A karácsonyi ajándékok cseréjével kapcsolatos tudnivalókra figyelmeztet a FOE

A karácsonyi ajándékok későbbi cseréjéhez első és legfontosabb a kereskedőtől kapott nyugta megőrzése - figyelmeztet az ünnepek közeledtével a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete (FOE) pénteki közleménye.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A karácsonyi ajándékok cseréjével kapcsolatos tudnivalókra figyelmeztet a FOE

Felhívták a figyelmet arra, hogy aki a vásárláskor nem kapott számlát, az feltétlenül kérje el, mivel az adott árucikk esetleges későbbi meghibásodásakor ennek hiányában nem vagy csak nehezen tudja bebizonyítani, hogy a terméket valóban az adott vállalkozástól vette. Hibás termék kijavítását vagy kicserélését, másodsorban vételára leszállítását vagy a teljes vételár visszatérítését csak nyugta vagy számla ellenében kérheti a vásárló – hangsúlyozta az egyesület.
    
Felhívták a figyelmet, hogy az áruval kapcsolatos a jogos igényeket leárazásra vagy akcióra hivatkozva sem utasíthatják el a kereskedők.
    
A FOE közleménye kiemeli: régi tévhit az, hogy a fogyasztók a vásárlás után három napon belül bármikor visszavihetik a hibátlan terméket is és minden további nélkül kérhetik annak cseréjét vagy vételárát. Ugyanakkor tartós fogyasztási cikk – mosógép, bruttó tízezer forint vételár feletti mobiltelefon – vásárlása esetén, ha az meghibásodik a vásárlástól számított három munkanapon belül, akkor azt a kereskedő köteles kicserélni, az eredeti csomagolás megléte nélkül is.
    
Fontos tudni azt is, hogy a fogyasztói jogokat csak minőségi kifogás esetén lehet érvényesíteni. Tehát ha egy termék nem hibás, és azzal csupán annyi a gond, hogy a méret vagy szín miatt nem tetszik a megajándékozottnak, úgy a kereskedő nem köteles a kijavításra, cserére, vételár-leszállításra vagy annak visszafizetésére. Sokszor a kereskedők az ünnepekre való tekintettel megígérik azt, hogy visszaveszik a terméket akkor is, ha az később nem tetszik, de ezt az ígéretet nem árt rávezettetni a nyugtára, hogy később a vállalást igazolni lehessen.
    
Internetes vásárláskor a vásárlót speciális jogok illetik meg: ekkor ugyanis az árucikk átvételétől számított nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől. Azaz nem szükséges, hogy az árucikk hibás legyen, ha nem tetszik, minden további nélkül meggondolhatja magát – mutat rá a FOE, hozzátéve, hogy ezzel a joggal csak akkor lehet élni, ha nem internetes árverésen vette a terméket és az eladó nem magánszemélyként értékesítette.
    
A szerződéstől való elállást javasolt írásban, igazolható módon megtenni. Ebben az esetben a terméket a vevőnek a saját költségén kell visszaküldenie a kereskedőnek, akinek pedig harminc napon belül szükséges visszatéríteni a kifizetett összeget. A kereskedő nem követelheti az eredeti csomagolás meglétét. A visszaküldés költségén felül pedig csak akkor követelhet egyéb összeget, ha a terméket a vevő nem rendeltetésszerűen használta és emiatt az károsodott.
    
A FOE szerint az online vásárlás esetén lényeges, hogy egyes esetekben a vevő nem gyakorolhatja az indokolás nélküli elállási jogot, így étel, CD, DVD, esetleg számítógépes szoftver vásárlásakor, ha a vevő a csomagolást már felbontotta. Előfordul az is, hogy a fogyasztó megrendeli a terméket, de azt készlethiány miatt nem tudják szállítani. Ilyenkor a vevő befizetését a vállalkozás köteles haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszautalni.
    
A FOE megjegyzi azt is, ha bármilyen vitás kérdésben nem jut megegyezésre a vevő a kereskedővel, igényével fordulhat a fővárosi, megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez.

Forrás: MTI
Fotó:
Andriy Kravchenko – 123RF.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük