Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Minden gyerek megérdemel egy szerető anyukát – Videó készült az anyai szeretetről

Anyák napja közeledtével világszerte minden gyerek meglepetéssel készül édesanyja számára, hiszen az év e napján tudja talán a leginkább meghálálni szeretetét, gondoskodását és figyelmét. Ám vannak olyan apróságok, akik valamiért nem tudnak Édesanyjuk mellett felnőni, mégis, áll mellettük olyasvalaki, akit orgonával köszönthetnek május első vasárnapján. Videó is készült róluk: ők a befogadó anyukák, akik gyermekfalvakban nevelik azokat a gyerekeket, akik nem élhetnek vérszerinti családjukkal.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Minden gyerek megérdemel egy szerető anyukát – Videó készült az anyai szeretetről

Mind tudjuk, mennyit jelent, ha gyermekkorunk boldogságban és biztonságban telik. Jelenleg Magyarországon 20.000 olyan gyermek él, aki elveszítette a családját valamilyen súlyos ok miatt, így állami gondozásra szorul. Az SOS Gyermekfalu nem hagyományos állami nevelést biztosít, hanem szerető és biztonságos családot nyújt minden oda kerülő gyermek számára. Édesanyát, édesapát és testvéreket a vérszerintiek helyett, akiket a gyerekek valamiért nélkülözni kényszerülnek.

Anyák napja alkalmából az alapítvány interjúvideót forgatott Emi nénivel, a kőszegi gyermekfalu SOS anyukájával. A kisfilm megmutatja, hogy az SOS Gyermekfalvakban élő családok is pont ugyanúgy működnek, mint az átlagosak, viszont sok más típusú problémával is szembe kell nézzenek, hiszen  egy-egy SOS család akár 10 fős is lehet, így már a bevásárláskor más mennyiségekben kell gondolkozni, mint egy hagyományos családnál, és a konyhában, fürdőszobában eltöltött idő sokszorosa az átlagosnak. A videóval az SOS Gyermekfalvak Alapítványa köszönetet mond minden nevelőszülőnek, akik törődésükkel, szeretetükkel és minden rendelkezésükre álló eszközzel segítenek a családjukat elveszített gyermekeken, igazi szülői szeretet adnak nekik.

{HASONLOCIKKEK}„Fájni fog?” – kérdezte Vivi nevelő apukájától, Gábor bácsitól, amikor Húsvétkor meg akarta locsolni. A kislányt addig sosem locsolták meg, így nem értette, mi történik vele, ám SOS szülei, Gábor bácsi és Emi néni megmagyarázták a helyzetet, megnyugtatták. A félelem és a bizonytalanság mindenkinek nehéz, de éppen a világgal ismerkedő gyermekek számára kiemelkedően fontos, hogy lehetőleg ne találkozzanak ilyen helyzetekkel, mivel a negatív tapasztalatokat nehezen dolgozzák fel, felejtik el. „Elég zűrzavaros ez a világ amúgy is, nehéz az embernek megtalálni a helyét benne, és ha valakinek nincs segítsége, akkor szinte lehetetlen.” – tette hozzá Gábor, aki feleségével együtt nevelőszülő az egyik SOS Gyermekfaluban. Ők azt üzenik minden anyának, hogy szenteljenek elegendő időt és figyelmet gyermekeiknek, hiszen így tudnak nekik mindent megadni, amire szükségük van.  

Az SOS Gyermekfalvak családot biztosítanak apró és nagyobbacska gyermekek számára, 0-tól 24 éves korig, sőt amennyiben erre lehetőség adódik, a gyermekek édestestvéreikkel együtt nevelkednek, így még kevesebb fontos kapaszkodót veszítenek el régi életükből. Mindemellett megfelelő figyelmet, gondoskodást, szeretetet és lehetőséget biztosít nekik SOS anyukájuk és apukájuk is, tehát megkapják, ami talán a legfontosabb számukra a mai világban: az esélyt. Az esélyt arra, hogy elindulhassanak céljaik felé az életben – ehhez biztosítják a szükséges eszközöket, és a család nyújtotta biztos alapot.

Az Anyák napja alkalmából készült videó:

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük