Frivaldszky Edit csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a 28 tagállam nemzeti hatóságainak hivatalos igazolása szerint közel kétmillió ember állt a kezdeményezés mögé.
Emlékeztetett, a kezdeményezés azt a kérést fogalmazta meg a unió jogalkotói felé, hogy az Európai Unió anyagilag ne támogasson megfogant emberi életek, embriók elpusztításával járó kísérleteket és tevékenységeket.
{HASONLOCIKKEK}Az Európai Bizottság hivatalának utolsó napján meghozott döntése, miszerint még csak jogszabálytervezetet sem készít a javaslatról, pár nappal a soha nem látott alacsony részvétel mellett lezajlott európai parlamenti választások után különösen aggasztó – írták. Hozzátették: a bizottság döntése nyomán az európai polgári kezdeményezés az eredeti céljával éppen ellenkező hatást ért el: Brüsszel távolabb került az európaiaktól mint valaha.
Szerdán a KDNP is közleményt adott ki, ebben nevetségesnek nevezték az Európai Bizottság indoklását arról, hogy nem kíván jogalkotási javaslattal előállni az embriók elpusztításával járó kutatások ügyében. A KDNP azt írta, nem szabad csodálkozni, hogy az unióba vetett bizalom egyre fogy, amikor csaknem kétmillió ember véleményét egy bürokratikus lépéssel lesöpörték.
A Nemzeti Választási Bizottsághoz az Egy közülünk európai polgári kezdeményezés Magyarországon összegyűjtött, közel 53 ezer aláírását tavaly novemberben adták le.
Forrás: MTI
Fotó: dream designs/FreeDigitalPhotos.net
Vetélés és meddőség: véralvadási zavar is okozhatja