Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Igen ritkák a gyermekkori védőoltások miatti súlyos reakciók

Igen ritkák a gyermekkori védőoltások által kiváltott súlyos reakciók - erősítette meg egy új elemzés, amely szerint a vakcináknak nincs közük a leukémiához, az MMR-oltás nem okoz autizmust, ellenben ha a nem oltott gyerekek elkapják a vakcinákkal megelőzhető betegségek valamelyikét, életminőségüket rontó szövődmények is sújthatják őket.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Igen ritkák a gyermekkori védőoltások miatti súlyos reakciók

Bár a védőoltásoknak döntő szerepük volt abban, hogy megszabadították az emberiséget több fertőző betegségtől, a létezők ellen pedig védelmet nyújtanak, mégis nőtt a gyermeküket az oltásoktól féltő szülők száma az utóbbi években. Ugyanakkor összefüggés van az oltatlan gyermekek számának növekedése és például a kanyarójárvány egyesült államokbeli kitörése között – idézte a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a Pediatrics szaklapban megjelent tanulmányt.

Az amerikai Orvostudományi Intézet (IOM) korábban megvizsgálta nyolc vakcina biztonságosságát, és a súlyos oltási reakciókat rendkívül ritkának találta. Az új kutatás, amelyet a RAND non-profit kutatóintézet munkatársai végeztek, értékelte az IOM-kutatás óta eltelt időben született tanulmányok adatait, és megvizsgálta további vakcinák mellékhatásait.   

{HASONLOCIKKEK}Hat év alatti gyerekeknek adott, összesen 11 oltóanyagot tanulmányoztak: a diftéria, a tetanusz és a szamárköhögés ellenit (DiPerTe), a hepatitis B és A, az influenza, a meningococcus, az MMR (kanyaró, mumpsz és rubeola), a bárányhimlő, a haemophilus influenza-b (Hib), a pneumococcus, a rotavírus és a gyermekbénulás (polio) elleni vakcinákat.   

Nem találtak semmiféle kapcsolatot az oltások és a leukémia, az MMR és az autizmus, a hepatitis B és a szklerózis multiplex között, a Hib nem váltott ki súlyos reakciókat.   

Igen ritkán, de előfordultak mellékhatások. A rotavírus elleni RotaTeq egymillió beadott adagja után 15 súlyos, az oltással kapcsolatos bélbántalmat jelentettek, a MMR-ből 3000-4000 oltásra jutott egy lázgörcsös eset.

http://www.livescience.com/46617-serious-reactions-childhood-vaccines-rare.html

Forrás: MTI
Fotó: Sura Nualpradid/FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük