Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Memóriagondjaid vannak? Lehet, hogy magas a vérnyomásod!

Olykor mindenkivel megesik, hogy nem jut eszébe egy név, egy telefonszám, illetve az, hogy hová is tette a kocsi kulcsot. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája szerint, ha ez túl gyakran megismétlődik, akkor könnyen lehet, hogy memóriagondjai hátterében magasvérnyomás áll.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Memóriagondjaid vannak? Lehet, hogy magas a vérnyomásod!

Demenciához is vezethet a magasvérnyomás

45 év felett a kezeletlen magasvérnyomás memóriaproblémákhoz vezethet – állítja egy friss tanulmány. A kutatás szerint ez leginkább a diasztolés érték kiugrásának tudható be, hiszen ennek minden 10 pontos növekedése 7 százalékkal megnöveli a kognitív problémák kialakulását.  Természetesen az eredményeket több tényező is befolyásolja, mint például az illető életkora, iskolázottsága, koleszterinszintje, dohányzik-e, illetve egyéb betegségei (pl. cukorbetegség).

Dr. Kapocsi Judit azonban hozzáteszi, nem csak a diasztolés, hanem az agyi kiserek károsítása révén a szisztolés vérnyomás emelkedés is memóriazavarokhoz vezethet. Így tehát, hogy elkerülhető legyen később a demencia – melynek a memóriazavarok az előfutára lehet – elengedhetetlen a vérnyomás normalizálása.

Így teszi tönkre az ereit a magasvérnyomás

„A tartós vérnyomás emelkedés az ér belső felszínén első lépésben egészen apró sérüléseket eredményez. Ez egy idő után oda vezet, hogy fokozódik az ér-összehúzódást eredményező anyagok termelődése, melynek hatására az ér belső felszínén egyenetlenség jön létre, ami kis vérrögök képződéséhez, illetve az érfal meszesedéséhez vezethet.”– magyarázza dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája.

Természetesen ez a test bármely részén bekövetkezhet, viszont amennyiben az agy erei sérülnek, úgy az nem jut elegendő energiához és oxigénhez. Ennek hatására az ott lévő sejtek károsodnak, rosszabb esetben elhalnak, és ez úgynevezett vaszkulásris demenciához vezethet, mely megmutatkozhat memóriazavarban, koncentrációs-koordinációs- illetve kommunikációs nehézségekben.

Előzze meg állapota gyors romlását

{HASONLOCIKKEK}Dr. Kapocsi Judit szerint előfordulhat, hogy az agyban  visszavonhatatlan nyomokat hagyó sérülés következik be, de az esetek egy részében a kitartó gyógytorna, beszédgyakorlás  stb. jelentős javuláshoz vezethet, mint ahogy a vérnyomás, vérzsírok, vércukor hatékony kontrollja a rosszabbodást megállítja, gátolja.

Éppen ezért, ha el szeretné kerülni a nagyobb fokú szellemi leépülést, úgy a megfelelő életmód mellett gyógyszeres kezelés is szükséges, melynek adagolásáról a kezelőorvos dönt. Fontos megemlíteni, hogy a vérnyomáscsökkentő gyógyszer szükséges dózisa időről időre változhat, így a rendszeres kontroll az alul-és a túlkezelés elkerülése érdekében elengedhetetlen!

Forrás: Trombózisközpont
Fotó: stockimages/FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük