Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

A memórián is javíthat a szürkehályog műtét

A memórián is javíthat a szürkehályog műtét, nem csak a beteg látásán - állapította meg egy új amerikai kutatás.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A memórián is javíthat a szürkehályog műtét

A demens betegeknél nem ajánlják a szürkehályog műtétet    

A demenciától és szürkehályogtól szenvedő páciensek vizsgálata során azt találták, hogy akiket a szembetegség miatt megoperáltak, azoknál csökkent a mentális leépülés is, javult a kedélyük és a koncentrációjuk azokhoz képest, akiknél a beavatkozást nem végezték el – írta a The Daily Telegraph online kiadása.    

A szakértők szerint azért volt fontos a kutatás, mert a demens betegeknek gyakran nem is ajánlják a szürkehályogműtétet, mivel úgy vélik, nem sokat segítene rajtuk.
 
A vizsgálatokban 28 beteg vett részt
   
A Case Western Reserve Egyetem vizsgálatában 28 beteg vett részt, az eredményeket az Alzheimer Szövetség Koppenhágában tartott nemzetközi konferenciáján mutatták be vasárnap.
    
"Ugyan a kutatás kis létszámmal történt, így meg kell ismételni nagyobb léptékben, mégis megmutatta, milyen fontos változtatni az eddigi gyakorlaton, hiszen a műtét javíthat a demens betegek életminőségén" – mondta Doug Brown, a brit Alzheimer Társaság kutatási és fejlesztési igazgatója.
    
Látásvizsgálattal már a tűnetek észlelése előtt kimutatható Alzheimer-kór

{HASONLOCIKKEK}A konferencián egy másik kutatás eredményeit is prezentálták. Ezek szerint egyszerű látásvizsgálattal már nagyon korai stádiumban kimutatható az Alzheimer-kór. Az ausztrál és amerikai kutatók szerint már akkor azonosítani lehet a betegséget, amikor a páciens még egyetlen tünetet sem tapasztal, és ez segítene hatékony kezeléseket kidolgozni.
    
Más kutatások szerint a romló szaglás is előre jelezheti a demenciát. Az amerikai Harvard Egyetem Orvosi Karának tudósai azt találták, hogy a gyengébb szaglású résztvevőknél a memóriával kapcsolatos két agyi kulcsterület tömege kisebb volt. A New York-i Columbia Egyetem kutatói azt fedezték fel, hogy akik a szaglási teszteken gyengébb eredményeket értek el, azok között gyakoribb volt a demencia.

http://www.telegraph.co.uk/health/healthnews/10964504/Cataract-surgery-can-help-the-memory.html

Forrás: MTI
Fotó: arztsamui / FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük