Hirdetés Partneri kampány helye
Fogantatás

Félnek a kecske évétől, mielőbb szülnének a kínai nők

A kínai nők mindent elkövetnek, hogy még az idén, a ló évében megszüljék gyermeküket, mert a néphit szerint a következő, vagyis a kecske éve nem hoz áldást az akkor születőkre - számolt be róla a kínai média kórházi forrásokra hivatkozva.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Félnek a kecske évétől, mielőbb szülnének a kínai nők

Legutóbb 2012-ben volt hasonló kapkodás a kínai szülészeteken, mivel közkeletű vélemény szerint a sárkány éve a legjobb, ezért aki csak teheti, gondoskodik arról, hogy legyen egy akkor született gyermek a családban. Ezért aztán Pekingben ötéves csúcson volt az éves születések száma, Sanghajból ötezer "extra" babát jelentettek.

A kecske évétől inkább a nagyszülők félnek
    
A helyszíni riportokból kiderül, számos helyen inkább a nagyszülők tartanak a kecske évétől. Olyan esetről is beszámolnak, ahol az anyós és após egy hónap házasság után kötelezték újdonsült menyüket a gyerekvállalásra. Akadnak faluközösségek, amelyek úgy tartják, hogy a kecske évében született lánygyerek szegénységbe taszítja a családot. De sokan gondolják, hogy a 12 állatégövi jegyből csak kecske az, amelyik szerencsétlen, és ha lehet, szeretnék megelőzni a bajt. A kínai holdnaptár szerinti újév, és vele a kecske éve jövőre február 19-én kezdődik.
    
Si jang csiu pu csüan, vagyis a kecske évében születettek közül tízből kilenc szenvedni fog – szól a minden kínai által ismert ősi mondás, ami a jelek szerint a mai napig érezteti hatását. A pekingi kismamákon nagy a nyomás, pánikszerűen igyekeznek időpontokat foglalni a kórházakban, mert már egyre kevesebb a hely. A családtervezési politika lazítása miatt jó néhányan második gyermeküket várják.

A családi kisegítők iránti kereslet novemberben fogja elérni a csúcspontját
    
Kínában hagyománya van a családi kisegítők, háztartási alkalmazottak rendszerének, s úgynevezett "ajit" a legkülönbözőbb célokra vesznek fel: a takarítástól, a főzésen, mosáson és kutyasétáltatáson át a gyerekek és az idősek felügyeletéig. Van közöttük napi bejáró és bentlakó is. Keresett réteg a jüeszaónak nevezett szakképzett csecsemő- és kismamagondozó. Hírek szerint novemberben fog tetőzni az irántuk mutatkozó kereslet, havi fizetésük a 10 ezer jüant (367 ezer forint) is eléri majd.
    
A közvetítő, szolgáltató irodákból származó információk arra utalnak, hogy a jövő év februárig betelt a jüeszaók naptára. Az év második felére a kereslet 20-30 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakáét.

A kecske évében született gyerekek gyengébbek lesznek
    
{HASONLOCIKKEK}A kínai asztrológia szerint a születés hónapjának, napjának és pontos időpontjának ugyanúgy szerepe van az egyén horoszkópjában, mint a nyugati asztrológiában. A "népi" asztrológia azonban leginkább az évre összpontosít. Eszerint a kecske évében születettek általában gyengék, bolondosak, inkább csak követik a többieket, "hős vezető" nemigen kerül ki közülük.
    
A tudósok, szakemberek természetesen cáfolják és tudománytalannak tartják az ilyen hiedelmeket, és azzal érvelnek, hogy a kecske évében születettek között is vannak sikeresek, ahogyan a "sárkányok" között is akadnak, akiknek nehéz az életük.
    
Egyes feltételezések szerint a kecske évével kapcsolatos ellenérzések a kegyetlenségéről elhíresült Csing-dinasztiabeli Ce-hszi császárnő uralkodásának idejére (1835-1908) vezethetők vissza. A császárnő a kecske évében született, és a baj szimbólumává vált.

(Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelentette.)
Forrás: MTI
Fotó: hin255/FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Vetélés és meddőség: véralvadási zavar is okozhatja Apának lenni nem mellékszerep! Levél a friss apukákhoz A férfi fogamzásgátló tabletta új korszakot nyit a családtervezésben Nagyszülők, rokonok, jó tanácsok: hogyan védd a saját határaidat? Amikor a remény mellé szakember is kell A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer Észak-Ciprusra mennek, akik szeretnék eldönteni gyermekük nemét A szívhangrendelet nem befolyásolta érdemben az abortuszok számát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük