Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Hogyan segíthetünk az iskolakezdésben?

Az iskolakezdés nem csak lelkileg, de fizikailag is komoly terhelést jelenthet a gyerekeknek, és nem csak a legkisebbnek. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa azokat a szűréseket összegezte, amelyekkel idejében kiszűrhetők a problémák, javítható a teljesítmény.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Hogyan segíthetünk az iskolakezdésben?

Látásvizsgálat

Sokszor az iskolakezdés után derül ki, hogy a gyerek nem jól írja le a feladatokat, sokszor téveszt és még a feje is fáj – a problémák hátterében gyakran a rövidlátás áll. Milyen jelek figyelmeztethetnek erre egy óvodásnál, kisiskolásnál? Például, hogy a gyermek rosszul céloz a labdajátékokban, célba dobásnál, nem ismeri fel az ismerősöket a távolban, távolba nézéskor hunyorog, így próbálja élesíteni a homályos képet. Iskolásoknál egyértelmű jel, ha rosszul olvassák a táblára írt szöveget, esetleg egyáltalán nem tudják elolvasni, ha gyakrabban panaszkodnak fejfájásra, melyet a szem megerőltetése is okozhat.
Ezért lenne fontos, hogy a „gyanús” gyerekeket még iskolakezdés előtt vagy a probléma jelentkezésekor minél hamarabb vigyék el szemészorvoshoz. A problémák így idejében kiszűrhetők és megfelelő módon orvosolhatók. Az éles látás pedig jelentősen növelheti az önbizalmat és akár már rövidtávon javíthatja a teljesítményt.

Ortopédiai szűrés

{HASONLOCIKKEK}– A mozgásszegény életmód, egész napos tanulás, a fájdalom miatti kímélő tartás következménye lehet a funkcionális gerincferdülés, ami jellemzően a pubertás korú lányoknál jelentkezik. Ezen kívül előfordulhat még, hogy a gerincferdülés, vagyis scoliosis valamilyen veleszületett betegség, rendellenesség tüneteként jelentkezik, illetve létezik ismeretlen eredetű ún. idiopathiás scoliosis is.
Ha tehát azt tapasztaljuk a gyereken, hogy könnyen fárad, hanyagul, „rosszul” tartja magát (például egyik válla lejjebb áll, mint a másik, ferde, görnyedt), fáj a háta, furcsa a járása, mindenképpen forduljunk szakemberhez – ismerteti Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa. – Fontos tudni, hogy a gerincferdülések alapvető terápiája a mozgás, tehát a ritkább, súlyos eseteket kivéve nem indokolt az iskolai testnevelés alóli felmentés, az a célzott gyógytornát jól kiegészíti. Ha időben felismerjük a problémát és a szakszerű kezelést kiegészítjük a gyógytornász által betanított és otthon naponta végzett gerinctornával és úszással, a gerincferdülés gyógyítható is lehet.

Fogászati kezelés

A puha, növekvő állcsontokra és fogakra rossz hatással lehet például az ujjszopás, az úgynevezett „nyelvlökés”, amelyek pókharapást eredményezhetnek.  A fogváltás időszakában az is előfordulhat, hogy a szakember észreveszi, hogy egy későbbi szemfognak nem lenne helye. Ezekben az esetekben mind speciális megoldások jöhetnek szóba, amelyekről csakis egy fogorvosi konzultáció során születhet döntés. Amikor már megkeményedtek a csontok és kijöttek a maradó fogak, felkerülhetnek az állandó viseletre tervezett fogszabályzók. Egyes fogászati rendellenességek – mint a mély- és a keresztharapás okozta gyakori állkapocs-ízületi problémák – fejfájással, állkapocs fájdalommal, alvásproblémákkal és az ebből eredő gyengülő teljesítménnyel is járhatnak- ez is kiküszöbölhető a szakszerű fogszabályzással. 

Forrás: www.oxygenmedical.hu
Fotó: David Castillo Dominici/ FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük