Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Kezdődjön később a tanítás!

Az Amerikai Gyerekgyógyászati Akadémia szerint a kamaszok rossz egészségi állapota, a csapnivaló jegyek sokasága és egyéb problémák, amelyekkel küszködnek, elkerülhetőek lennének, ha a tanítás legkorábban fél 9-kor vagy még később kezdődne.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Kezdődjön később a tanítás!

Az akadémia kutatásának az volt a célja, hogy az iskolai órákat a test belső órájának pubertáskori eltolódásához igazítva olyan javaslatot fogalmazzanak meg, ami segíthet a kamaszok iskolai problémáinak megoldásában. A diákok körében este legalább két órával később jelentkezik az alvásigény, és 8,5-9,5 óra alvás az ideális, ezért reggel ugyanennyivel később kelnének fel.{HASONLOCIKKEK}

Az amerikai Nemzeti Gyermek Egészségügyi Rendszer vezetője, Judith Owens a hároméves kutatás eredményeiről tartott beszámolójában elmondta, hogy a hosszabb alvás csökkenti a napközbeni álmosságot, ugyanakkor növeli a tanulmányi eredményeket. Ezek mellett redukálja a depressziót, a kedvtelenséget és az elhízás kockázatát.

Russel Foster, az Oxfordi Egyetem kutatója a 10 órás iskolakezdés hatásait tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy a 8 órai kezdés a lehető legrosszabb. Már a 8 óra 30 perces start esetében is jelentős különbség mutatkozik, de a 10 órakor induló tanóra lenne az ideális – mondta.

A statisztikák szerint az amerikai egyesült államokbeli általános iskolások kevesebb, mint 8 órát, míg a gimnazisták pedig kevesebb, mint 6 órát alszanak egy éjszaka.

Forrás: filantropikum.com
Kép: flickr.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük