Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Több mint 720 ezer gyerek ingyen kapja a tankönyvét

Soha ennyien nem kaptak még ingyen tankönyvet mint az idei tanévben, több mint 720 ezer diák jut hozzá térítés nélkül - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő csütörtökön Nagykátán, a Mátray Gábor Általános Iskolában rendezett sajtótájékoztatón.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Több mint 720 ezer gyerek ingyen kapja a tankönyvét

Miután a 2014/15-ös tanévben 1,3 millió tanulónak csöngetnek be, a gyerekek 60 százaléka jut hozzá ingyenesen a könyvekhez, köztük az első és második osztályosok, a nagycsaládosok gyermekei, valamint a szociálisan rászorulók – tette hozzá. 
    
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a tankönyvek a korábbi évekhez viszonyítva jóval olcsóbbak, a megújuló tankönyvek átlagosan 400-450 forintba kerülnek. Összességében a tankönyvek átlagosan 20 százalékkal kerülnek kevesebbe, egy átlagos tankönyvcsomagért 11 ezer forintot kell fizetni. 
    

{HASONLOCIKKEK}Arany László Tamás, a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a tankönyvek kiszállítása rendben megy, 96 százalékuk már 4200 iskolába megérkezett, pénteken pedig a hátralévő csaknem 200 intézmény is megkapja a diákok számára összeállított egyedi csomagokat. 
    
Mint kitért rá, a könyvkiadók a tankönyvek zömét július 31-ig beszállították a Kello raktáraiba, jelenleg mintegy 30 ezer könyv hiányzik, ezeket a lehető leghamarabb eljuttatják az iskolákba.  
    
A könyvek kiszállításánál sok segítséget kaptak a helyszínt biztosító BM-dolgozóktól, míg a helyi közfoglalkoztatottak a csomagok pakolásánál mentesítették a tankönyvfelelős pedagógusokat – mondta Arany László Tamás.

Forrás: MTI
MTI Fotó: Kovács Attila

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük