Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Nemi erőszak egy gólyatáborban – Előzetesben egy budapesti férfi

A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy budapesti férfi előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy a hétvégén megerőszakolt egy lányt Fonyódligeten, egy gólyatáborban. A tábort szervező Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hétfőn közleményben azt hangsúlyozta, hogy a szervezett programoktól "függetlenül történt" a nemi erőszak.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Nemi erőszak egy gólyatáborban – Előzetesben egy budapesti férfi

A Kaposvári Járásbíróság 30 napra elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy "egy fonyódi gyermektábor területén" bántalmazott egy lányt, majd erőszakkal közösült vele – tájékoztatta Vadócz Attila, a bíróság szóvivője az MTI-t hétfőn. 
    
Az erőszakos cselekményről a Somogyi Hírlap online kiadása, a Sonline számolt be vasárnap. A rendőrség annyit közölt, hogy szexuális erőszak gyanúja miatt indított nyomozást, de egyéb információval nem szolgált az eljárás és a sértett érdekeire hivatkozva. Kiderült, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara augusztus 29. és szeptember 1. között tartotta elsőéves hallgatóinak szervezett táborát Fonyódligeten.
    
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborának szervezett programjaitól "függetlenül történt" az a nemi erőszak, amelynek gyanúja miatt nyomozást indított a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság – tájékoztatta az ELTE hétfőn közleményben az MTI-t.
    

{HASONLOCIKKEK}"Azt egyértelműen megerősítjük, hogy az ELTE gólyatáborában a szervezett programok keretében a résztvevők semmilyen kényszerítésnek sem voltak kitéve, bűncselekmény ezekhez kapcsolódva nem történt" – tartalmazza a sajtónyilatkozat.
    
Felidézik, hogy a Somogy Megyei Rendőr-Főkapitányság nemi erőszak bűncselekményének gyanújával indított nyomozást a fonyódligeti gólyatáborban történt eset kapcsán. Közlésük szerint, amikor a biztonsági szolgálat és a szervezők észlelték a rendezvény programjaitól függetlenül történt atrocitást, kellő határozottsággal léptek fel, és gondoskodtak a sértett jogérvényesítéséről, személyes támogatásáról.
    
Végül hangsúlyozzák, hogy az ilyen aljas bűncselekmények gyanúja esetében különösen fontosnak tartják az áldozat fokozott védelmét, a személye iránti tapintatot, az esetlegesen szükségessé váló pszichológiai segítség biztosítását, valamint elutasítják "az ilyen cselekmények relativizálását, rosszízű bulvárosítását".

Forrás: MTI
Fotó: photostock/ FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük