Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Szüleik vezethetik rá akaratlanul is gyerekeiket az alkoholfogyasztásra

A szüleik által alkohollal kínált kiskamaszok háromszor nagyobb valószínűséggel válnak erősebben ivó tinédzserekké 16 éves korukra, mint azok a kortársaik, akik nem kapnak otthon alkoholt - derült ki egy Ausztráliában megjelent nagyszabású tanulmányból.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Szüleik vezethetik rá akaratlanul is gyerekeiket az alkoholfogyasztásra

A témában készített eddigi legnagyobb vizsgálat során az ausztrál Új-Dél-Walesi Egyetemen működő Nemzeti Drog- és Alkoholkutató Központ szakemberei mintegy kétezer családban követték nyomon a szülők és a gyerekek alkoholfogyasztási szokásait több mint négy éven át. 
    
A tanulmány vezető kutatója, Richard Mattick szerint sok szülő úgy véli, hogy ha megismerteti gyermekét az alkohollal, azzal rávezetheti őt a későbbiekben való felelősségteljes alkoholfogyasztásra és minimálisra csökkentheti a sérülések, az erőszak, a mérgezés, a kockázatos szexuális együttlétek és a jövőbeli alkoholproblémák kockázatát. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy a jó szándékú gyakorlat hatására a gyerekek nem mérsékelten isznak, hanem épp ellenkezőleg, több alkoholt fogyasztanak.
    

{HASONLOCIKKEK}A szakember hangsúlyozta, nem azt akarják megmondani a szülőknek, hogy mit kellene, vagy nem kellene tenniük, csupán tudatosítani akarják bennük, hogy ha alkohollal kínálják a gyermeküket, akkor a későbbiekben háromszor nagyobb valószínűséggel lesz erősebben ivó gyermekük, mintha nem tennék. Mattick szerint a 18 éven aluliakat elsődlegesen a szüleik kínálják alkohollal. Mint hangsúlyozta, sok esetben ez a legjobb szándékkal történik, azért, hogy biztonságos és felügyelt környezetben ismertessék meg őket az itallal. 
    
A mostani tanulmányba bevont gyerekek közül minden hatodikat kínáltak alkohollal a szülei 12, illetve 13 éves korban, míg a 15 és 16 éves kort elérve a fiatalok több mint egyharmada kapott alkoholt a szüleitől. Közülük 15 százalék teljes adagokat ivott, míg a fiatalabbak körében ugyanez az arány mindössze 1,5 százalék volt. 
    
A tanulmány eredményeit hétfőn ismertették a Nemzeti Drog- és Alkoholkutató Központ éves tanácskozásán Sydneyben.
    
http://www.abc.net.au/news/2014-09-08/teens-given-alcohol-by-parents-drink-more-study/5726532

Forrás: MTI
Fotó: www.foter.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük