Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Öregedést lassító gént fedeztek fel amerikai kutatók

Amerikai biológusok öregedést lassító gént azonosítottak, amely ha aktiválták, 30 százalékkal meghosszabbította a gyümölcslegyek életét.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Öregedést lassító gént fedeztek fel amerikai kutatók

A kutatás eredményei nagy jelentőségűek a betegségek kialakulásának és az öregedésnek a késleltetése terén – írták a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói a Cell Reports című sejtbiológiai szaklapban megjelent tanulmányukban.
    
"Kimutattunk, hogy ha a bélben vagy az idegrendszerben aktiváljuk az AMPK gént, az öregedési folyamat az adott szervben lelassul. A felfedezés azért fontos, mert az emberi élettartam megnövekedése miatt vélhetően szükséges, hogy az egyes szerveket megvédjük az idő romboló hatásától" – mondta David Walker, az UCLA biológusa.
„Az AMPK gén akkor jön működésbe, ha a sejtek energiaszintje alacsony. A gént az ember hordozza, de nem gyakori, hogy nagy aktivitást mutat” – mondta Walker.
    

{HASONLOCIKKEK}A gyümölcslégy jó kísérleti modell, mert teljes génkészletét leírták már, és egyenként tudják a géneket ki- vagy bekapcsolni. Az AMPK gén olyan folyamatot hoz működésbe, amely "kitakarítja a régi, károsodott sejtalkatrészeket". Ez az autofágiának nevezett művelet megóvhatja a sejteket a további károktól.
    
A Matthew Ulgherait doktorandusz vezette kutatás kimutatta, hogy az AMPK beindítása felgyorsította a "sejtszemét" kitakarítását. Sok idegrendszeri eredetű betegség összefügg azzal, hogy az agyban fehérje halmozódik fel.
    
"Úgy véljük, az egyes öregedéssel összefüggő betegségek egyenként való tanulmányozása helyett lehetséges az öregedés folyamatát lelassítani és ezzel a kórok fellépését késleltetni" – mondta Walker.

Forrás: MTI
Fotó: ponsulak/ FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük