Bálványimádók

Te kedves olvasó, naponta hányszor hallod magad körül azt, hogy „pakolj el”, „csinálj rendet”, „rakd el a dolgaidat magad után”, „ne hagyj elől semmit”, „állandóan széjjel vannak a cuccaid” és a többi….? Hmm.
Nos? Ismerős szavak, ugye? Semmi gond. Többszörös bizonyítékkal alátámasztott tény, hogy a rendmániások, és azok akik a tárgyakat jobban tisztelik – avagy bálványimádók -, belül egészen mások, épp az ellenkezője mind.

A kifelé mutogatás híveinek üzenem, hogy ez itt a XXI.század, és az álarcosbál szezonnak is vége. Le lehet vetni, nyugodtan. Saját és gyermekeik érdekében. Kár a gőzért, hazudni egy lurkónak sem lehet!

Istenem, mennyi gyermek unatkozik a mosogatni való miatt, meg a tévé miatt meg a „hagyjál, fáradt vagyok, sokat dolgoztam” miatt! Helyesebben, nem unatkozik, „csak” szomorkodik.

Figyelj! Nézd meg, kivétel nélkül minden úgy van, ahogy akarják. A gyermekek tudnak teremteni tárgyakat, ki ne hallott volna esetet, amikor egy csöppség nagyon nagyon akart valamit, és az előbb-utóbb ott volt!

Amire azonban nem képesek, az a szeretethiány pótlása… Minden csöppség maximummal, kifogyhatatlan szeretetenergiával indul az életbe. Te is kedves olvasó, még ha nem is hiszed, pontosan egyforma tiszta lélekkel érkezünk e világba születésünkkor. Aztán a kor, és a rossz beidegződések megteszik a magukét.

Van egy jó hírem: bármelyik pillanatban változtathat magán bárki! Van egy rossz hírem: helyetted senki, de senki nem fogja megtenni. Ha hagyod magad továbbra is a bálványoktól vezérelt életúton menni, akkor az életed csupán egy kártyavár, amely mondjuk az első egészségügyi problémáddal úgy omlik össze, mint a sütőből idő előtt kikapott felfújt!

Ha eddig nem tetted, tedd meg most. Képzeld csak, nem törvényszerű, hogy ha a szüleid kiabáltak és verekedtek, akkor te is olyan légy! Bizony, hogy nem! Na és nézzük meg, mit érnek a tárgyak, ha nincs aki foglalkozzon velük!

Mennyi özvegyasszony jár ki nap mint nap a temetőbe, viszik a virágot… igen. Viszik, hordják, takarítják a sírt, a követ, a földet…. sírnak, zokognak, jajgatnak, hosszú évekkel később is, másokat okolnak, körülményeket, betegségeket, az Istent. Csak egyetlen valakit nem hibáztatnak hangosan sosem: önmagukat.

Mi lett volna ha…? Semmi. Olyan nincs. Ez van. Itt és most. Ne hagyd magad! Sose hagyd magad tárgyaknak alárendelni, meg a szokásoknak! Egy szobortól, egy kősziklától sosem kapsz feloldozást. Engedd ki a fáradt gőzt, és örülj az életnek, éld meg minden percét, és ha gyermeked odamegy hozzád, akkor nyisd ki magad tisztán, teljesen, hagyd a „dagadt ruhát” későbbre, és figyelj rá! Nézz bele mélyen a szemébe, csak nézd és figyeld hogyan ragyog, mennyire fénylik és érezd át azt a szeretetet, ami árad feléd….

vele együtt a MINDENt öleled át.