Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

A legkorszerűbb szívsebészeti terápiás eszközökkel dolgoznak majd a szegedi klinikán

A legkorszerűbb szívsebészeti terápiás eszközök, műtőfelszerelések és diagnosztikai eszközök beszerzésével zárul a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ projektjének orvostechnológiai eszközbeszerzése - közölte a projekt menedzsere kedden sajtótájékoztatón.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A legkorszerűbb szívsebészeti terápiás eszközökkel dolgoznak majd a szegedi klinikán

Tapasztó Sándor elmondta: a 4,1 milliárd forintból megújuló eszközparkot 14 közbeszerzési eljárás során szerezték be. Az eszközök üzembe állítása jövő év első felében fejeződik be. A klinikai központ húsz modern szívsebészeti eszközzel gazdagodott – tette hozzá. Az új 265 ágyas szegedi klinikai tömb kivitelezése tavaly novemberben fejeződött be. A 21,5 ezer négyzetméteres, ötszintes tömbben tucatnyi egészségügyi osztály kap helyet. A betegellátó osztályok beköltözése folyamatos – közölte Tapasztó Sándor.
    

{HASONLOCIKKEK}Elmondta: az orvostechnikai és ápolási eszközök beszerzésével együtt 12,3 milliárd forintos fejlesztés uniós támogatással valósul meg. 
    
A projekt menedzsere kitért arra: a projekt második üteméhez kapcsolódóan 2,7 milliárd forintból októberben megkezdődhet az új tömbbel szomszédos, 410 ágyas klinikai épület felújítása. Ebben várhatóan októbertől a klinika hat egységes műtőblokkjának, valamint a központi sterilizálójának korszerűsítését kezdik meg.

Forrás: MTI
Fotó: commons.wikimedia.org

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük