Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Ezzel számolj, ha túl sok energiaitalt fogyasztasz

A kávé mellett egyre nagyobb keletje van a különböző energiaitaloknak, melyek nagy segítséget nyújtanak a fiataloknál vizsgaidőszakban, vagy az éjszakába nyúló munkában. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája szerint azonban rendszeres fogyasztásuk komoly mellékhatásokkal bír, többek között magas vérnyomást is okozhatnak, illetve ronthatják a már fennálló hipertóniát.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ezzel számolj, ha túl sok energiaitalt fogyasztasz

Magas koffein és taurin tartalom

Amerikai tanulmányok szerint a mértéktelen energiaital fogyasztás magas koffein és taurin tartalma miatt jelentősen megnöveli a szívösszehúzódásokért felelős anyagok mennyiségét, így negatív hatással van a szív működésére és a vérnyomásra. Éppen ezért veszélyesek a szívbetegségekben és a hipertóniában szenvedőkre, hiszen erősen megterhelik a szívet, ami hosszú távon komoly problémákhoz vezethet.

A vizsgálatban szereplő résztvevőkkel energiaitalokat itattak, majd EKG segítségével figyelték szívműködésüket, mely során kiderült, hogy olyannyira megzavarta a szívműködésüket, hogy az akár szívritmuszavarokhoz is vezethet. Emellett a vérnyomásukat is jelentős mértékben megnövelte, ami a későbbiekben akár szívinfarktust, illetve stroke-ot is okozhat.

Fel nem ismert betegségre hívhatja fel a figyelmet

A túlzott energiaital fogyasztásával szívpanaszok nélkül is erős szívdobogásérzés, fejfájás, hányinger, szédülést léphet fel, ám ha ilyet tapasztal, akkor érdemes szakorvoshoz fordulnia, mert meglehet, eddig fel nem ismert szívbetegség vagy magasvérnyomás áll a kellemetlen tünetek hátterében- akár már egy doboz elfogyasztása után is.

{HASONLOCIKKEK}Amennyiben hasonló panaszokat tapasztalunk célszerű megmérni vérnyomásunkat, hiszen az energiaital fogyasztása után előfordulhat, hogy nem áll vissza a normál értékekre. Arra viszont figyeljünk, hogy teljen el egy kis idő, mielőtt a vérnyomásmérő készülékhez nyúlunk, máskülönben hamisan magas értéket kaphatunk. (Pontosan mennyi időnek célszerű eltelnie, az attól függ, tartósan fogyasztjuk, vagy megiszunk egy pohárral. Utóbbi esetben 3-4 óra, előbbiben akár tartósan vérnyomás emelkedést provokálhat.)

A koffeintartalmú italok tehát mindig megemelik a vérnyomást, baj akkor van, ha az nem, vagy ha csak lassan normalizálódik – mondja Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája.

Ne igyunk energiaitalokat, ha vérnyomáscsökkentőt szedünk

Fontos tudni, miszerint az energiaitalok akár a vérnyomás csökkentő gyógyszerek hatékonyságát is befolyásolják, így ha hirtelen nagyfokú fáradtság tör ránk, akkor lehetőleg más módon próbáljunk meg felfrissülni! Erre remek megoldás lehet a rendszeres mozgás, ami nem csak lendületet ad, hanem a vérnyomását is normalizálhatja. Arra azonban ügyeljünk, hogy a súlyzós edzések helyett lehetőleg a kardió mozgásokat válasszuk, mivel az előbbi vérnyomásemelő hatással bír!

Forrás: Trombózisközpont
Fotó: Tambako the Jaguar / Foter / CC BY-ND

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük