Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Aki segít, ha keményen szól az orvos

Ki ellen kit és mit véd, és miképpen a betegjogi képviselő? Erről kérdeztük Baranya egyik szakemberét, dr. Szendy Erzsébetet.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Aki segít, ha keményen szól az orvos
– Kinek az oldalán áll?
 
– Elöljáróban leszögezném, a betegjogi képviselő teljesen független az egészségügyi intézményektől. Hosszú listája van annak, hogy hol panaszkodhat a beteg az ellátással kapcsolatban, a főnővértől az orvosi kamarán át a polgári bíróságig, mi egy vagyunk a sorban. A jogok érvényesítése a feladatom, s nem állok egyik oldalon sem, a beteget, az igénybe vevőket segítem. Úgy jellemezhetném a munkám, ha egy libikókán ül a beteg és az egészségügyi dolgozó, akkor én középen próbálom a hintát kiegyensúlyozni.
 
– Akkor ez folyamatos egyeztető tárgyalásokat jelent?
 
– A panaszkezelés csak egy szelet a tevékenységünkből, emellett előadásokat, fórumokat tartunk a lakosságnak és az egészségügyi dolgozóknak is a betegjogokról. Továbbá információs bankként adunk felvilágosításokat az egészségügyi szolgáltatásokról. Természetesen vélt és valós sérelmekkel is megkeresnek bennünket. Az emberi kapcsolatokban, így az egészségügyben is az én aranyszabályom az: azt tedd mással, ami neked is jól esne. Többféle felsőfokú végzettséggel is elvégezhető a munkánk, de a legfontosabb itt az empátia és a diplomáciai érzék, valamint a türelem.{HASONLOCIKKEK}
 
– Vegyünk egy konkrét kérdést. Hogy kell egy daganatos betegség felismerését az orvosnak közölni?
 
– A szabály úgy szól, hogy egyéniesített formában mindenről tájékoztatni kell a beteget. Ez azt jelenti, hogy a lelkiállapotát is figyelembe kell venni, amikor a hírt tapintatosan tudatják vele. Mód van arra is, hogy előre megnevezze maga helyett a hozzátartozót, akinek az orvos beszámol a valós állapotról. A rossz hír közlésének módozatairól egyébként külön képzés zajlik az egészségügyben.
 
– Mennyire ismert a betegjogi képviselő munkája?
 
– Az elmúlt évben hétszázan kerestek meg, de ebben a beutalókkal, a leszázalékolásokkal kapcsolatos érdeklődések is benne vannak.
 
– Hogy fogadják az egészségügyben?
 
– Én nem fejeket követelni járok az egészségügyi szolgáltatókhoz, hanem terheket veszek le a vállukról a megfelelő kommunikációval. Többnyire ugyanis kiderül, hogy elbeszél egymás mellett a két fél, a beteg nem érti meg, amit az orvos mondott. Éppen ezért az a tervünk, hogy ősztől betegjogi klubot működtetünk Pécsett, ahol egy asztalhoz ültetnénk a két oldalt, és ki-ki elmondaná a leggyakoribb problémákat.
 
 
Forrás, kép: www.obdk.hu
Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük