Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

A kakaóbab vegyületeivel megelőzhető az időskori szellemi hanyatlás

A kakaóbabban található természetes gyógyhatású vegyületcsoport, a flavonoidok segítségével egészséges idős embereknél megelőzhető a korral járó szellemi hanyatlás - erre a következtetésre jutottak a Columbia Egyetem tudósai.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A kakaóbab vegyületeivel megelőzhető az időskori szellemi hanyatlás

A kutatások – amelyekről a Nature Neuroscience online kiadásában jelent meg hétfőn tanulmány – szolgáltatják az első közvetlen bizonyítékokat arra, hogy a szellemi hanyatlás az agy egy bizonyos területéhez köthető és a folyamat meghatározott étrend segítségével visszafordítható.
    
A kor előrehaladásával romlanak a kognitív funkciók, a folyamat már a fiatal felnőttkorban kezdődik, de az első tünetei az 50-60-as években jelentkeznek. Ez a folyamat nem tévesztendő össze az elbutulással, leépüléssel járó Alzheimer-kórral – olvasható a ScienceDaily hírportálon.
    
A tanulmány vezető szerzője, Scott A. Small professzor korábbi állatkísérleteiben kimutatta, hogy a korral járó szellemi hanyatlás összefügg az emlékezetért és a térbeli tájékozódásért felelős agyterület, a hippokampusz meghatározott részén, az úgynevezett gyrus dentatusban (fogazott agytekervényben) bekövetkező elváltozásokkal.
    
A kutatócsoport ezúttal arra vállalkozott, hogy kiderítse, létezik-e az embernél ok-okozati összefüggés a gyrus dentatus elváltozásai és a korral járó szellemi hanyatlás között és visszafordítható-e a folyamat a kakaóbab flavonoidjainak segítségével. Régebbi kutatások során ugyanis bebizonyosodott, hogy ezek a vegyületek az egerek esetében elősegítik az idegsejtek közötti összekapcsolódásokat a fogazott agytekervényben.
    

{HASONLOCIKKEK}A három hónapon át tartó vizsgálatokban 37 egészséges, 50 és 69 éves közötti önkéntes vett részt. A résztvevők fele magas, napi 900 milligramm flavonoidot tartalmazó italt fogyasztott, míg a kontrollcsoport étrendjében mindössze napi 10 milligramm vegyület szerepelt. A kutatás kezdetén és a végén az összes résztvevőt funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálatnak (fMRI) vetették alá, amelynek során vizsgálták az agyterület anyagcseréjének milyenségéről tanúskodó vérellátást. Emellett valamennyi önkéntessel memóriateszteket is végeztettek.
    
"Az agyi képalkotó eljárás észrevehető változásokat mutatott ki azoknál, akik magas flavonoid-dózisokat szedtek" – közölte a tanulmány első szerzője, Adam M. Brickman docens.
    
A csoport tagjai szignifikánsan jobb eredményeket értek el a memóriateszteken is, az önkéntesek három hónap után a 30-40-esek szintjén teljesítettek. Scott A. Small professzor hangsúlyozta, hogy az eredmények hitelesítéséhez nagyobb résztvevőszám szükséges. A tudós egyben azt is hangsúlyozta, hogy a vizsgálatok során alkalmazott speciális ital nem azonos a csokoládéval, így óva intett mindenkit attól, hogy fokozott édességfogyasztással próbálja a kutatások során kimutatott eredményeket elérni.

http://www.sciencedaily.com/releases/2014/10/141026195046.htm

Forrás: MTI
Fotó: en.wikipedia.org

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük