Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Az ÁNTSZ pótjelentkezést hirdet azoknak, akik eddig kimaradtak a HPV-oltásból

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) "pótjelentkezést" hirdet azok számára, akik valamilyen okból szeptemberben nem tudtak nyilatkozni, hogy kérik-e a humán papillomavírus (HPV) elleni oltást - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az ÁNTSZ pótjelentkezést hirdet azoknak, akik eddig kimaradtak a HPV-oltásból

Az Országos Epidemiológiai Központhoz október végéig beérkezett előzetes jelentések alapján az igénylők 78 százaléka kapta meg az őszi szünet kezdetéig a méhnyakrák elleni védőoltást, azonban annak érdekében, hogy azok is élni tudjanak a felajánlott lehetőséggel, akik valamilyen okból szeptember elején nem nyilatkoztak, vagy akik korábban nemleges nyilatkozatot adtak, az ÁNTSZ pótjelentkezést hirdet – olvasható a közleményben.
    
Az oltás pótlását kérő szülői nyilatkozat leadási határideje 2014. november 12. A nyilatkozatokat most is az iskolai védőnőkhöz kell visszajuttatni és az új igényként felmerült HPV elleni oltásokat is iskolai kampányoltás keretében szervezik meg. Emlékeztetnek, 2014. szeptember 15-ig kellett nyilatkozniuk a szülőknek arról, hogy a 7. osztályba járó leánygyermekük számára kérik-e az önkéntes, térítésmentes méhnyakrák elleni védőoltást.
    

{HASONLOCIKKEK}Az ÁNTSZ közölte azt is, hogy a második oltási kampány során a területi védőnők az iskolavédőnőkkel együtt mindent megtesznek annak érdekében, hogy elérjék azokat is, akik kedvezőtlen társadalmi-gazdasági helyzetben élnek, hátrányos helyzetűek, esetleg nem járnak rendszeresen iskolába.
    
Az október elején összesített adatok szerint tízből nyolc szülő kérte gyermeke számára a térítésmentes HPV-oltást – közölte korábban az ÁNTSZ. A méhnyakrák kialakulásáért felelős vírus elleni oltást a visszaérkezett nyilatkozatok alapján az érintettek túlnyomó többsége, 82,6 százaléka kérte, a jogosult 46 ezer gyermek közül közel 38 ezren.
    
Az első védőoltásra az ütemezés szerint októberben, illetve novemberben, a második vakcina beadására pedig 2015 áprilisában kerül sor, a jogosultak számára mindkét dózis térítésmentes.

Forrás: MTI
Fotó: PublicDomainPictures/pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük