Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Fontos, hogy a gyerekek megismerjék jogaikat

Az UNICEF Magyar Bizottsága szerint a gyermekek számára kézzel fogható ismeretek szükségesek a jogaikról, mert ez egyenes utat jelent a felnőttkori felelősségvállaláshoz.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Fontos, hogy a gyerekek megismerjék jogaikat

Fontos, hogy a gyermekek megismerjék jogaikat, hiszen az alapelvek semmit sem érnek, ha nem társulnak "kézzel fogható" ismerettel – mondta a bizottság gyermekjogi munkatársa Budapesten, az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye kihirdetésének 25. évfordulóján tartott sajtótájékoztatón. Németh Barbara hozzátette, ha a gyermekek ismerik jogaikat, az egyenes út a felnőttkori felelősségvállaláshoz.
    
A sajtótájékoztatón ismertették azt az idei őszi – nem reprezentatív – felmérést, amelyet az UNICEF Magyar Bizottsága készített 10-19 évesek körében arról, mennyire vannak tisztában jogaikkal. A kutatásban 1191 általános és középiskolás diákot kérdeztek meg.
    
A megkérdezettek közül három gyerekből csak egy tudja, hogy különleges, a felnőttekétől eltérő jogai vannak. A diákok fele gondolta úgy, hogy a felnőttek nem engedik, hogy beleszóljanak az őket érintő kérdésekbe, és minden ötödik gyerek szerint a felnőttek nem tisztelik a gyerekeket. 
    
Németh Barbara emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 1995 óta zéró tolerancia van érvényben a gyermekekkel szembeni erőszak minden formájával szemben, ennek ellenére a válaszadók 44 százaléka, tehát közel minden második gyerek gondolja úgy, hogy egy pofon még nem számít erőszaknak. Kétharmaduk nincs tisztában azzal, hogy bántalmazásnak minősül, ha egy gyerek megüt egy másikat. 
    
A kutatásból kiderült az is, hogy három gyerekből kettő nem kér segítséget, ha megsértették jogait, és ötven százalékuk nem is tud ilyenről a környezetében.
A felmérésben vizsgálták az online (mobiltelefon, internet) biztonság kérdését is, vagyis azt, hogy a gyerekek szerint mennyire biztonságos a világháló. A megkérdezettek 96 százaléka mondta azt, hogy saját mobiltelefont használ, és 88 százalékuknak van profilja valamilyen közösségi oldalon. A válaszadók 78 százaléka tisztában volt azzal, hogy vannak olyanok, akik mások zaklatására használják az internetet.
A válaszadók fele mondta, hogy találkozott már olyan felülettel az interneten, aminek nem értette a tartalmát, 64 százalékuk egyből bezárta az adott oldalt, viszont 18 százalékuk megpróbálta értelmezni a látottakat, olvasottakat. 
Arra a kérdésre, hogy a mobiltelefon biztonságot ad-e, a megkérdezett gyerekek fele igennel válaszolt.
    
Németh Barbara szerint fontos megtanítani a gyerekeknek azt, hogy merjenek beszélni az őket ért sérelmekről és tudjanak segítséget kérni bármely esetben akkor, ha valamilyen sérelem éri őket.
    
Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottságának igazgatója közölte: folytatják a Telenor Magyarországgal egy éve elkezdett Ébresztő-óra elnevezésű programsorozatot, amelynek célja, hogy minél több gyerekkel közvetlenül megismertessék jogaikat.
Elmondta, a programnak köszönhetően országszerte eddig több mint 2000 gyermek ismerkedhetett meg jogaival az UNICEF és a vállalat önkéntesei által tartott interaktív, játékos előadásokon. 
Danks Emese hozzátette: várják a programon részt venni kívánó iskolák és önkénteseket jelentkezését, továbbá gyerek-oktatókat is szeretnének bevonni a projektbe.
    

{HASONLOCIKKEK}Az UNICEF Magyar Bizottság igazgatója beszámolt arról, hogy a gyermekjogi egyezmény kihirdetése óta számos eredményt ért el a nemzetközi szervezet, például világszerte felére csökkent a gyermekhalandóság, 25 százalékkal több gyerek jár iskolába, és egyre több gyermek jut tiszta ivóvízhez.
    
Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója azt mondta, a különböző, technikai  szűrőrendszereket gyakran könnyű kijátszani, ezért a cég nagy hangsúlyt helyez az oktatásra, a tudatos internethasználatra. Úgy vélte, a gyerekek nyitottak minden újdonságra, azonban sok szülő nem rendelkezik megfelelő eszköztárral arra, hogy megvédje gyermekét a különböző támadásoktól. Hozzátette: a vállalat két évvel ezelőtt például blokkolta a pedofil tartalmú oldalakat.
    
Az ENSZ közgyűlése 1989. november 20-án fogadott el egyezményt a gyermekek jogairól, a konvenciót Magyarország 1990 márciusában írta alá. Magyarországon 1997-ben ünnepelték először a gyermekek jogainak egyetemes napját, s az Országgyűlés abban az évben fogadta el a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, amelybe mindazok a gyermeki jogok bekerültek, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye rögzít.

Forrás: MTI
Fotó: Julien Harneis / Foter / CC BY-SA

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük