Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Csökkenti a vastagbélrák kockázatát a D-vitamin

A D-vitamin sokak számára a napfény vitaminjaként ismert, ami többek között a jó hangulatért felelős. Ám az elmúlt években a kutatók rávilágítottak arra, hogy sokkal fontosabb a szervezet működése szempontjából, mint azt korábban gondolták.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Csökkenti a vastagbélrák kockázatát a D-vitamin

Legújabb kutatások szerint a vastagbélrák kialakulásának kockázatát is csökkenti, ezért érdemes rendszeresen ellenőrizni a mennyiségét. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa a D-vitamin hiány tüneteire figyelmeztet.

A Gut című folyóiratban megjelent az első olyan tanulmány, mely szerint szoros összefüggés van a D-vitamin szint és a rákra való immunválasz között, így a „napfény vitaminja” bizony rákmegelőző szereppel – is – bír.  A kutatás vezetője, dr. Shuji Ogino elárulta, hogy a véráramban lévő magas D-vitamin szint a vizsgálatok alapján csökkenti a vastagbél daganat kialakulásának kockázatát, ugyanis erősíti az immunrendszert, méghozzá úgy, hogy ezzel aktiválja az úgynevezett T-sejteket, melyek megtámadják a rákos sejteket.

Hogy az összefüggésről megbizonyosodjanak, a kutatók 318-kolorektális –azaz vastag/végbél- daganattal diagnosztizált beteget, valamint 624 egészséges embert vizsgált. Mind a 942 résztvevőnél még a rák kialakulása előtt vérvizsgálatot végeztek- azon belül is a 25-hydroxyvitamin D szintjére voltak kíváncsiak, mely a D-vitamin képződéséért felelős. A kutatás végeztével megfigyelték, hogy azoknál a pacienseknél, akiknél nagyobb szintet mértek, kisebb eséllyel alakult ki vég-illetve vastagbél tumor.

Az eredmények alapján tehát kijelenthetjük, hogy a megfelelő D-vitamin szint elengedhetetlen, hiszen nem csupán jó közérzetért felelős, hanem a daganatok ellen is véd. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa szerint bár sokáig nem tulajdonítottak ennek e vitaminnak túl nagy jelentőséget, ám az elmúlt évek felfedezései szerint elengedhetetlen a szervezet normál működéséhez.

{HASONLOCIKKEK}Több mint egy vitamin

A D-vitamin több mint egy vitamin, ugyanis valójában ez egy hormonszerű anyag, így hormonként is viselkedik, és több belső elválasztású mirigy működéséért felelős. Így tehát a jó hangulat és a csontok egészségén kívül hatással van a pajzsmirigy és a mellékvese működésére, sőt, vizsgálatok kimutatták, hogy szoros összefüggés van az inzulinrezisztencia és a D-vitamin szint között is.

Fontos tudni, hogy Magyarországon a lakosság tél végére D-vitamin hiányossá válik, ezért érdemes a napfénymentes hónapokban egyszerű vérvétellel ellenőrizni a szintjét, és szükség esetén pótolni!

D-vitamin hiány tünetei

• rossz közérzet
• elhízás
• PCOS/inzulinrezisztencia
• pajzsmirigyzavarok
• gyakori fertőzések (influenza, légúti megbetegedések)

Forrás: Budai Endokrinközpont
Fotó: rakratchada torsap /FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük