Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Ingyenes lesz az étkezés a kötelező óvodáztatásban résztvevő gyermekeknek

A kormány döntött arról, hogy ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyermekeknek ősztől, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk - jelentette be Lázár János Hódmezővásárhelyen.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ingyenes lesz az étkezés a kötelező óvodáztatásban résztvevő gyermekeknek

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Visszhang utcai olvasókörben tartott lakossági fórumon elmondta: igazságtalan lenne, ha a leggazdagabb családoknak sem kellene fizetniük az étkezésért, keresik, miként lehetne ezt megoldani.
A politikus úgy fogalmazott, a tervek szerint a gyerekek 90 százaléka ingyenes étkezést kap majd.

Lázár János egy, a kilencosztályos általános iskolával kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, az évnyitó frakcióülésen a kormány arra kapott megbízást, vizsgálja meg, a magyar oktatás versenyképességi problémái milyen okokra vezethetők vissza.
Magyar oktatási rendszer egyik komoly problémája, hogy már az alsó tagozatban felerősödnek az otthonról hozott különbségek. Külön oda kellene figyelni azokra a gyerekekre, akik hátránnyal indulnak a szülők anyagi társadalmi helyzete miatt, mert nagyon sok tehetség elkallódhat – jelentette ki a miniszter.
A felsőbb osztályokban is vannak problémák, gyakran előfordul, hogy alapvető képességekkel és készségekkel nem rendelkeznek a középiskolákba lépő diákok, és sokan morzsolódnak le a szakiskolákból, de a főiskolákról, egyetemekről is – tette hozzá a politikus.

    
{HASONLOCIKKEK}Egy másik, a szabad vasárnapra vonatkozó felvetésre válaszolva kifejtette, személy szerint támogatta a döntést, annak érdekében, hogy munkavállalók tízezrei családjukkal tölthessék a vasárnapot. A zömében idősebb hallgatóságot emlékeztette arra, a vasárnapi nyitva tartás a nagy áruházláncok elterjedésével, valamikor a kilencvenes években jött divatba Magyarországon.
Úgy fogalmazott: ki kell próbálni, mit hoz a szabályozás, amelyről szavai szerint előbb-utóbb népszavazás dönthet majd.

Forrás: MTI
Fotó: orangeacid / Foter / CC BY-NC

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük