Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

10 jel, ami arra utal, hogy régi házasok vagytok

Vannak olyan párok, akik mindegy, mióta élnek együtt, régi házasoknak számítanak. Olvasnak egymás gondolataiban, befejezik a másik mondatát, szavak nélkül is megértik egymást. Mindannyian szeretnénk ilyen társat találni. Ha az alábbi felsorolás igaz rátok, szerencsés vagy: úgy éltek együtt, mint a régi házasok.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
10 jel, ami arra utal, hogy régi házasok vagytok

 

  1. Nem kell, hogy 30 éve házasok legyetek ahhoz, hogy „régi házasok”-nak számítsatok.

  2. Nincs már igazán szükségetek hosszú beszélgetésekre. Ritka, hogy úgy ültök le beszélgetni, hogy semmi mást nem csináltok közben.

  3. Az biztos, hogy néha civakodtok, de a fájdalmas harcok és személyes sértegetések ideje már rég lejárt nálatok.

  4. Ha választhattok az alvás és az együtt töltött intim percek között, egyértelműen az elsőt választjátok.

  5. Nagymamabugyit hordasz (a szép fehérnemű már a múlté…).

  6. A csend már soha nem kínos, egy olyan dolog, amit élveztek és előre vártok.

  7. Kódokban beszéltek. Megvan a saját édes, külön nyelvetek, gyakran fejezitek be egymás mondatait.

  8. Folyton zsörtölődtök egymással, ha a másik valami rosszat tett. Mindenki látja rajtatok, de ti már észre sem veszitek.

  9. Mindketten jobban szerettek otthon maradni, és az ágyból nézni a kedvenc sorozatotokat, mint elmenni egy moziba, megnézni egy új filmet.

  10. Nem csak szerelmet, szeretetet is éreztek egymás iránt. Mindketten úgy tekintetek a másikra, mint az egyik legjobb barátotokra.

        

Forrás: http://www.babble.com
Képek: www.foter.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük