Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Az apáknak is járnak a családtámogatások

A családtámogatások mindegyike elérhető a férfiak számára is, a kormány célja ezzel az, hogy az apák is minél inkább jelen tudjanak lenni a család életében, részt tudjanak vállalni a gyermekek nevelésében - erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdai budapesti rendezvényén.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az apáknak is járnak a családtámogatások

Novák Katalin a VII. kerületi HellóAnyu! családbarát közösségi kávézóban azt mondta, a munka és a családi élet összeegyeztetése legalább akkora kihívás a dolgozó apák, mint az anyák számára, ezért szeretnék elismerni, támogatni és megerősíteni őket a minél aktívabb apai szerepükben.

Az apák fokozottabb családi szerepvállalását segítő kormányzati intézkedések között említette a gyerekek után járó pótszabadság idejének kétszeresére emelését. 

Elmondta, korábban egy gyerek után 2, két gyerek után 4, három vagy több gyerek után 7 nap pótszabadság járt az egyik szülőnek, ezt úgy duplázták meg, hogy lehetővé tették, mindkét szülő igénybe vegye, akár egyszerre is.

Az államtitkár úgy fogalmazott, egy gyermek megszületéséhez és felneveléséhez "két igenre" van szükség, az apáéra és az anyáéra is.
Azt hangoztatta, Magyarország családbarát ország, a kormányzat fontosnak tartja ennek a szemléletnek, a gyerekvállalás ösztönzésének a megerősítését, és ebben fontos partnereinek tartja a civil szervezeteket, köztük a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat.

Az államtitkár bemutatta a mozgalom Apafüzet II., Micsoda változás! című legújabb kiadványát, amelynek megjelentetését az Emmi is támogatta.
A kiadvány ismertetője szerint a – védőnők által terjesztett – füzet célja segítséget adni az apák számára, hogy a gyerek érkezésével együtt járó "izgalmas és kritikus" időszakban helyt tudjanak állni. A füzettel a házasságok, kapcsolatok megóvása, a válások megelőzése is fontos cél – írták.
A kiadvány írói – Andrek Andrea és Léder László pszichológus – a sajtótájékoztatón arról beszéltek, abban kívántak segítséget nyújtani a családoknak, hogy felismerjék az apák jelenlétének értékét a gyermek fejlődése és a család egészséges működése szempontjából, különösen az első, kulcsfontosságúnak számító évben.

A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy az apára a gyermeknek ugyanakkora szüksége van, mint az anyára, ezért cél, hogy az apa közvetlen kapcsolatot alakítson ki a gyerekkel, ne csak az anyán keresztül.
Azt is mondták, a kisgyermekek, akiknek jó a kapcsolatuk az apával, már a harmadik hónaptól jobban tudnak kommunikálni és jobb lesz a mozgásfejlődésük is.

A füzetet kiadó mozgalmat 2009-ben Kopp Mária orvos hívta életre azzal a céllal, hogy annyi gyerek születhessen, ahányat a családalapító fiatalok terveznek. Ennek érdekében a civil szervezet számos konkrét javaslatot terjesztett már a döntéshozók elé, ezek közül többet be is építettek a kormányzati családpolitikába.

Felmérések szerint a fiatal párok két-három gyereket szeretnének, ám végül átlagosan mindössze 1,3 gyermek születik meg a kapcsolatokból.

A mozgalom kezdeményezésére 2013-ban az Országgyűlés valamennyi frakcióvezetője közös, ötpárti nyilatkozatot adott ki, amelyben a politikusok vállalták, hogy támogatni fognak minden olyan családpolitikai intézkedést, amely a születésszám növekedését eredményezheti.

A nyilatkozatot idén májusban mind az öt, frakcióval rendelkező parlamenti párt képviselője megerősítette az Akadémián tartott nemzetközi családnap alkalmából. 

Forrás: MTI
Fotó: happyfrog76760/pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük