Hirdetés Partneri kampány helye
Nyár

Magyar áttörés a leégés elleni harcban

Még a legóvatosabb szülőnek is meggyűlik a baja a nyári kánikulával és az azzal járó erős napsugárzással. Hiába kenjük be a gyereket és figyelünk oda a napon eltöltött időmennyiségre, szezononként legalább egyszer biztos nem sikerül elkerülni a piros foltokat a vállon, karon, háton.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Magyar áttörés a leégés elleni harcban

A megoldás a problémára a SolarFun, a legújabb technológiai újításokkal ellátott, egy egyedileg tervezett nap- és bőrmérő eszköz, amely a korábbi hasonló kütyükkel szemben nem kizárólag az UV-sugárzást méri, hanem gyermekünk bőrének sajátosságait is. A mért adatok között szerepel a bőrtípus, a bőrszín és a melanin-tartalom is, így több különböző információból számítja ki a magyar találmány, meddig maradhat a lurkó a napon, illetve eljött-e az ideje annak, hogy bekenjük. Utóbbit azért tudja kijelezni a SolarFun, mert a már felkent naptej erősségét is megméri, és azt, van-e egyáltalán az adott pillanatban naptej a bőrön.

A kijelzett adatokat a legrészletesebben (és a legbiztonságosabban) okostelefonnal érhetjük el, így azonnal értesülünk a parton, ha a vízben lévő gyermeket ki kell hívni. Az eszköz az említett rendkívül hasznos információk mellett mást is kijelez: értesítést kapunk, ha a SolarFun-t hordó gyermekünk távolra kerül, ha leveszi az eszközt vagy a vízbe kerül (maga az eszköz természetesen ütés- és törésálló). Így aztán végképp „helyettünk vigyáz” a gondtalanul játszó gyerkőcünkre ez az új kütyü.

A SolarFun-t persze csuklón is lehet hordani, egyfajta karkötőként, ami duplán hasznos, hiszen ily módon még csak tölteni sem kell magát az eszközt, ugyanis a karkötő napelemmel van felszerelve. A gyermekvédelmi funkciók mellett egyébként okostelefon segítségével ébresztőt is be lehet állítani az eszközön, valamint a mért adatokat, mint a napi D-vitamin bevitelt vagy a bőrbarnulás mennyiségét akár háziorvossal (főleg bőrbetegség esetén), akár fiatalok esetén a saját adataikat közösségi portálon megoszthatják, hasonlóképpen, mint a futók a megtett kilométereket.

A 2015-ös év egyik legnagyobb szenzációja lehet a SolarFun, ha úgy döntenek, támogatják ezt az ötletet. Ehhez nem kell mást tenniük, mint előrendelni a terméket a projekt Kickstarter-oldalán, amihez a hazai uVear csapat használati utasítást is csatolt magyar nyelven. Mit is mondhatnánk; van értelme előre megvásárolni a családi csomagot, és várni erre az ötletes és sokoldalú találmányra.

A projektet ezen az oldalon találod:
https://www.kickstarter.com/projects/solarfun/solarfun
Használati útmutató:
http://uvear.com/miakickstarter.html
Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük