Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

A szem fáradása és öregedése is lassítható

A szem természetes öregedése mellett a szemet ért környezeti ártalmak (akár a jelenlegi erős napsütés) eredményezik a látásromlást, szemfáradást. Antioxidáns vitaminokkal, növényi hatóanyagokkal tartósan frissen tartható szemünk a képernyő előtt, és ezekkel a makula korral járó gyengülését is lassítjuk.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A szem fáradása és öregedése is lassítható

A szemvédelem már 35 éves kortól javasolt

Az évek múlásával látásunk fokozatosan romlik. Statisztikák szerint a makula, ami az éleslátás helye a retinán, korral  járó károsodása, elváltozása,  az úgynevezett makuladegeneráció már a 30-as éveink során elkezdődhet és az 50-60 évnél idősebbek legalább 30%-át érinti. Látásromlással, az olvasóképesség fokozatos elvesztésével, legsúlyosabb esetben vaksággal fenyeget. Ezért fontos időben gondolnunk és gondoskodnunk szemünk egészségéről.
 

A szem öregedése késleltethető

Látásunk élességéhez elengedhetetlenek az antioxidáns A-, C- és E-vitaminok, valamint a szem enzimjeihez nélkülözhetetlen cink, réz, szelén nyomelemek. Bármelyik hiánya vagy  csökkent napi bevitele a szem gyorsabb elfáradásához, hosszabb távon gyengüléséhez vezet. Kombinációjuk  100% feletti RDA (napi ajánlott dózis) mennyiségben terápiás hatással rendelkezik. Az AREDS és LAST klinikai kutatások szerint ezek a mikrokomponensek késleltethetik a szem, a makula öregedését. A BILUTIN-Omega szuperszemkészítmény növényi antocianinjai pedig azáltal képesek lassítani a szem fáradását és természetes öregedési folyamatait, hogy védik a makula hajszálereinek épségét, támogatják az egészséges mikrocirkulációt.
 

A szemfáradás lassítható: a BILUTIN-Omega kimagasló hatású a makula védelmében

Kiemelten fontos a szem természetes anyagainak, védőanyagainak, a luteinnek és a zeaxantinnak a rendszeres napi pótlása, ezek védik szemünket, a makulát a káros fénysugaraktól. Korunk előrehaladtával a táplálékkal bevitt luteinnek egyre kevesebb mennyisége szívódik fel és épül be a retinába, ezért fontos a luteinnek  a fokozott bevitele. A retina növekvő lutein-tartalmával összefüggésben lassul a szem elfáradása, növekszik frissessége, élessége.

A makula természetes védőanyaga a lutein és a zeaxantin, a szemre veszélyes kék fényt, a nap és a képernyők sugárzásait segítik kiszűrni.  Hiányuk rövid távon a szem gyorsabb elfáradását, hosszú távon viszont fokozódó látásromlást eredményez. Legújabb műszeres mérések szerint a BILUTIN-Omega brilliáns szemvédő hatását a készítmény magas svéd fekete áfonya tartalma is eredményezi, amely segíti a lutein fokozott beépülését a retinába.

A genfi kísérlet (2015) kimagasló eredmény mutatott a BILUTIN-Omega szemvédő képességéről. Számos lutein-készítményt fogyasztó személy műszeres szemvizsgálata (Macular Pigment Optical Density Screener) kimutatta, hogy a BILUTIN-Omega kitűnő makulavédelmet biztosít. A 0-tól 1-ig (maximális szemvédelem)  tartó skálán az átlagos lutein-készítményeket fogyasztók makulavédelme 0,5-0,73 közé esett, a BILUTIN-Omega alkalmazása 0,93 értéket adott, amilyen magas értéket idáig még nem mértek.
 

Kell a szemnek omega-3 zsírsav?

A legújabb kutatások felfedezték, hogy a szem számára nélkülözhetetlen egy omega-3 zsírsav, a DHA (dokozahexaénsav),  amely a retina membránjába épül be. Fontos szerepet játszik a látásmembrán fizikai tulajdonságainak (permeabilitás, rugalmasság, vastagság) szabályozásában, ami a látás minőségét nagyban érinti. Többek között meghatározza a színek árnyalatainak a felismerését, a finom részletek meglátását. Klinikai vizsgálatok szerint a DHA fogyasztása csökkenti az időskori makula-degeneráció előrehaladásának veszélyét is.

Az emberi szervezet a szemvitaminokat, mikrotápanyagokat és a DHA-t nem képes előállítani, így étkezéssel és BILUTIN-Omega étrend-kiegészítővel kell szinten tartanunk mennyiségeiket szervezetünkben  a  szem megfelelő működéséhez.

További információk:

https://shop.pharmaforte.hu/bilutin-omega-60-szemvitamin

A BILUTIN-Omega étrend-kiegészítő kapható patikákban, bioboltokban, rendelhető interneten és telefonon: 06-30-2100-155.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük