Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Segítség, fogszabályzót kap a gyerekem!

A fogszabályzó használata, működése ma is sok szülő számára rejtély. Csokorba szedtük, mit érdemes tudni, hogy a fogszabályzás gyerekjáték lehessen.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Segítség, fogszabályzót kap a gyerekem!

Míg egy-két évtizede még fehér hollónak számított a fogszabályzós gyerek, ma mindennapos a kisiskolások és a kamaszok körében a „fémes mosoly”. Sőt, óvodás korban is lehet már tenni a tökéletes fogsorért. Dr. Kerekes Fanni, a Madenta Fogászat szakorvosa a leggyakrabban felmerülő szülői kérdésekre válaszolt.

Hatéves kislányomnak most nőnek ki az első maradó fogai, nagy a „rendetlenség” a szájában. Siessünk a fogorvoshoz, hogy elkezdje a fogszabályzást, vagy még javulhat a helyzet a többi fog érkezésével?

Nem késtek el, sőt! A fogszabályozásra nem csak a maradó fogak megjelenésekor, de már az első tejfogak előbújásakor érdemes odafigyelni. A fogszabályzó szakorvos ugyanis nem csupán a fogak rendezésével, de az arc felépítésével, a harmonikusan működő arcizmokkal, a tökéletes harapással is foglalkozik. Óvodás, kisiskolás korban kivehető készülékekkel, sokszor az izmokat is fejlesztő, úgynevezett trainerekkel dolgozunk, később, a maradó fogazat esetében a rögzített készülékeket részesítjük előnyben.

Másodikos kisfiam fogai egészségesek, szép formájúak, szabályosak. Miért kell neki mégis fogszabályzó? Felesleges pénzkidobásnak érzem, a fogorvosunk mégis ragaszkodna hozzá.

Nem csak a látványos hibákat orvosolja a fogszabályzó. Ha a kisfiú minden foga épnek és tökéletesnek tűnik, előfordulhat, hogy a kolléga valamilyen harapási rendellenességet fedezett fel. Ilyenek a mélyharapás, a keresztharapás, vagy nyitott harapás. Az is megeshet, hogy ezeket a problémákat szeretné megelőzni, a fogváltás időszakát kihasználva. Elképzelhető, hogy az orvos nem lát elég helyet a kinőni készülő maradó fogaknak, és fogszabályzóval szeretné „megtámogatni” a természetet.

A lányom négy hónapos, folyamatosan szopja az ujját. Félek, hogy a majdan kinövő fogai rossz "irányt vesznek". Elkerülhetetlenek a kiálló fogak?

Az ujjszopás és a cumi használata a szájpad fejlődésében nagy szerepet játszik, negatív hatásait főként óvodáskorban figyelték meg. Ha tudják, „cseréljék le” a gyerek ujjacskáját cumira. Igaz ugyan, hogy ez sem ideális megoldás, de könnyebben elvehető, és ma már kaphatóak anatómiai cumik is, melyekkel pozitív irányban befolyásolható az állcsontok fejlődése.

A kisfiamnak a "rendes" fogmosás is problémát okozott, szerette hamar "letudni" a dolgot. Most rögzített fogszabályzót kapott, tudja, hogy gondosabban kell tisztítani, de nagyon nehéz rávenni őt az alapos fogmosásra. Attól tartok, így nemhogy megjavulnak a fogai, de sokat veszíthet a szuvasodás miatt.

Sajnos a fogszabályozó kiálló alkatrészei plusz életteret jelentenek a randalírozó baktériumoknak. Én magam csak akkor kezdem meg a fogszabályozást, ha a gyermekkel már tökéletes a harmónia, mindkettőnknek egyformán fontos a fogápolás és szájhigiénia, így nem maradok egyedül a fogszuvasodás és fogágy-betegség elleni küzdelemben. Természetesen a szülők türelme, és segítsége is létfontosságú: otthon jó példát kell mutatni, és tudni kell ellenőrizni a kis páciens munkáját. Apró jutalmazással csodákat lehet elérni.

Meddig kell hordani a fogszabályzót? Kiskamasz fiam panaszkodik, hogy az osztálytársai csúfolják, és kétségbeesett amiatt, hogy mindez még évekig eltarthat.

Igen széles skálán mozog a fogszabályozó készülékek hordásának ideje. Eset, kor és páciensfüggő kérdés ez, de általánosságban elmondható, hogy a hétköznapi, átlagos fogszabályozó kezelés rögzített készülékkel másfél-két évig tart. Ez persze csak abban az esetben igaz, hogyha a már túlesett a fogváltáson, és csak maradó fogai vannak. Szerencsére ma már számos esztétikus megoldást ismerünk, melyekkel a fogszabályzó divatos viselet lehet – vagy éppen láthatatlanná válik.

Miért érdemes most belevágni a fogszabályozásba? Kedvezmények, árgarancia és további ajándékok várnak! Részletekért kattints ide!

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük