Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

A koraszülöttek körül tevékenykedőket egyesíti a Melletted a helyem Egyesület

Az újonnan alakult Melletted a helyem Egyesület azért jött létre, hogy elsőként egyesítse a koraszülöttek körül tevékenykedő szakorvosokat, nővéreket, az érintett szülőket és a civileket - közölték a szervezet képviselői szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A koraszülöttek körül tevékenykedőket egyesíti a Melletted a helyem Egyesület

Nádor Csaba neonatológus (újszülöttgyógyász) főorvos, a Honvédkórház Perinatális Intenzív Centrumának (PIC) vezetője elmondta, az egyesület céljai között szerepel a koraszülés megelőzése, a csecsemőhalálozás csökkentése, továbbá a koraszülöttek korai fejlesztésen alapuló gondozásának szakmai támogatása annak érdekében, hogy az idő előtt érkező gyermekek a lehető legjobb ellátásban részesüljenek, a lehető legtöbb időt töltve szüleikkel, családtagjaikkal.

Szabó Miklós neonatológus, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika újszülött intenzív osztályának vezetője arról beszélt, hogy Magyarországon még mindig magas a csecsemőhalandóság aránya, a koraszülések száma pedig 9 százalék, tehát majdnem minden tizedik gyerek koraszülöttként jön világra, ami évente nyolcezer, idő előtt született gyereket jelent. Közülük is körülbelül 1200-an születnek 1500 gramm alatti, igen kis súllyal.

A szakember közlése szerint ez az adat évek óta stagnál, és azt a célt kell kitűzni, hogy öt év alatt a koraszülések száma 8 százalékra csökkenjen. 

A neonatológus azt mondta, a koraszülöttek számára a legmagasabb szintű orvosi ellátáson kívül a "legjobb gyógyszer" az anya és az apa testi közelsége, de ezt a legtöbb esetben nem kapják meg. Szabó Miklós hangsúlyozta, át kell alakítani a gondolkodásmódunkat, a mentalitásunkat, hogy a szülők ott lehessenek koraszülött gyermekük mellett. Magyarországon az életkezdet prioritás kell, hogy legyen, a koraszülöttek igényeit a legmagasabb szinten kell kiszolgálni – tette hozzá.

Az egyesület elsőként egy átfogó hazai, azon belül a családközpontú eljárásokat kiemelten kezelő felmérés elkészítését szorgalmazza, amely elősegítheti a későbbiekben a szakmapolitikai ajánlásokat és a további szakmai tevékenységek koordinációját. 

A sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint a koraszülöttek ellátása és gondozása mind az államra, mind a családokra óriási anyagi terheket ró. Az idő előtt érkező, ezer gramm alatti súllyal születők kórházi ellátása megközelítőleg 4,4 millió forint, míg az 1000 és 1500 gramm közötti súllyal születők esetén ez a költség 1,7 millió forint kiadást jelent. Ráadásul, ha ezeket a gyermekeket nem kezelik megfelelőképpen, akkor további szövődményekkel, a családjuknak és a társadalomnak pedig ennek megfelelően számos további kihívással kell megküzdeniük, ami nemcsak anyagi, de pszichés terheléssel is jár.

Forrás: MTI
Fotó: Keerati/FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük