Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Miért sovány a gyerek, ha normálisan eszik?

Megfelelő táplálkozás mellett a gyerekek testsúlya leginkább genetika, egyéni hajlam kérdése. Ennek ellenére sok szülő számára igen aggasztó, ha az egészséges, tápláló ételek mellett gyermekük kifejezetten vékony alkatú. Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa elárulja, mely esetekben kell betegségre gyanakodni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Miért sovány a gyerek, ha normálisan eszik?

Amilyen a szülő, olyan a gyerek

Az első és legfontosabb szabály a gyerekek súlyát illetően, hogy elsősorban a szülők testfelépítését és alakját öröklik – így azok, akik kissé túlsúlyosak, valószínű, hogy gyermekük is az lesz, és akik vékonyabbak, azt az utódok is jellemzően öröklik. Éppen ezért feltűnő, amikor az erősebb felépítésű szülők gyermeke pont az ellenkezője. Legtöbbször elsőre mindenki arra gondol, hogy a gyerek nem eszik eleget és kevesebb tápanyag szívódik fel, ám ha rendszeresen, megfelelő mennyiségű és minőségű ételt fogyaszt, úgy a felnőttek általában elkezdenek aggódni, főleg akkor, ha a gyermekük testtömegindexe (BMI) 18,5 alatti.  (Másik lehetőség a testmagassághoz tartózó testsúly felmérése, ami akkor kóros, ha a 3 percentil alatt van).

Pajzsmirigy túlműködés

Bár gyerekeknél a pajzsmirigy alulműködés gyakoribb, ám hasonló panaszok esetén felmerülhet a pajzsmirigy túlműködése, melynek során a trijódtironin (T3) és tetrajódtironin (T4) szintje nő, illetve a TSH szintje csökken. A Graves-Basedow kór hátterében autoimmun folyamat állhat és a betegség családi halmozódást mutathat. Ez gyakran a szerv gyulladásával és megnagyobbodásával is jár, amit golyvának (struma) nevezünk.  Fő tünetei a normál étkezés melletti fogyás, alacsony testsúly, szemek kidülledése, heves szívdobogás, idegesség, hasmenés, gyakori széklet, lányoknál menstruációs panaszok.

Mellékvesekéreg zavara

A pajzsmirigy problémán kívül a mellékvesekéreg zavara is járhat alacsony testsúllyal, hiszen komoly hatással van az anyagcsere folyamatokra. Leggyakrabban Addison-kór a diagnózis, amelyet sajnos igen nehéz felismerni általános tünetei miatt (fogyás, fáradtság, gyengeség, gyomor-bélrendszeri tünetek, hányás, kiszáradás, sötét bőrszín). A betegség velejárója a kortizol és az aldoszteron termelésének elégtelensége, és oka legtöbbször autoimmun zavar, ritkábban fertőzés, daganat. A diagnózis biztosan vérvétellel és képalkotó eljárásokkal állítható fel, és amennyiben bebizonyosodott az állapot megléte, úgy hormonpótlással kezelhető- mondja Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.

További problémák az alacsony testsúly hátterében
 

  • 1-es típusú cukorbetegség
  • anorexia
  • pszichés zavarok
  • stressz
  • daganat
  • gyomor/bélfertőzés
  • felszívódási zavarok

Forrás: Budai Endokrinközpont
Fotó: stockimages/FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük