Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

Mikor túl korai a serdülés?

Sokak szerint a serdülőkor egyre korábban következik be, ezért a legtöbben csak legyintenek arra, ha fiuk vagy lányuk fejlettebb a kortársaiknál. Azt viszont fontos lenne tudni, hogy van egy korhatár, ami alatt már betegséget jelez az, ha gyermekünk pubertás korba lépett. A problémáról dr. Tar Attilával, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusával beszélgettünk.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Mikor túl korai a serdülés?

Pubertás

Mind a gyermekek, mind a szülők számára furcsa néha ijesztő helyzetet teremt, amikor beindul a lányok és a fiúk nemi érése. Ebben az életszakaszban kialakulnak a másodlagos nemi jellegek, valamint a szervezet elkezd felkészülni az utódnemzésre. Maga a serdülés természetesen nem egyik pillanatról a másikra következik be, így a pubertás vége hosszú hónapok, évek alatt megy végbe (hogy pontosan mi és mikor, azt az ún. Tanner-skála mutatja be). A folyamatot több belső elválasztású mirigy hormontermelésének (agyalapi mirigy, mellékvese, gonádok (here, petefészek) és összehangolt működése irányítja, amelynek generátora a hipotalamuszban termelődő GnRH (gonadotrop releasing hormon), ami lényegében a nemi hormonokat felszabadító anyag. A lányoknál a serdülés a mellek megnagyobbodásával kezdődik, míg a fiúknál a herék és a hímvessző növekedésével. Érdekeség, hogy magáért a felgyorsult növekedésért a nemi hormonok felelnek. Hogy pontosan mikor is indulnak be a változások, az genetika és nem függő, ám általánosságban elmondható, hogy lányoknál 8 év alatt, fiúknál pedig 9éves kor előtt meginduló pubertás már kórosnak tekinthető- mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.
 

Korai pubertás

A korai serdülésnek több formája van, ugyanis lehet, hogy a pubertás csupán egy-egy testi változás lép fel (pl. emlők növekedése), ám az is meglehet, hogy a folyamatban szereplő összes stádium korábban megjelenik.

A valódi korai serdülést a hipotalamikus központok aktiválódása eredményezi, ritkábban valamilyen agyi probléma (pl. tumor, gyulladás), vagy átmenetileg fokozottá válik a mellékvese androgén (férfi nemi hormonok) termelése, és ez okozza a hipotalamus korai érését. Sajnos az esetek többségében nem lelhető fel semmilyen ok a probléma hátterében- ekkor idiopátiás valódi korai serdülésről beszélünk.
 

Gyógyszeresen késleltethető a serdülés

Amennyiben gyermekénél hasonlót tapasztal, úgy érdemes gyermek endokrinológust felkeresni, aki labor, genetikai és képalkotó vizsgálatokkal igyekszik kideríteni a korai serdülés okát. A túl korai serdülés ugyanis a pszichológiai problémákon túl alacsony végső testmagasságot is eredményezhet. Ha daganat áll a probléma hátterében, úgy műtétre lehet szükség, ám leggyakrabban gyógyszeres kezeléssel késleltethető a pubertás és a megfelelő időpontban aktivizálható.

Forrás: Budai Endokrinközpont
Fotó: David Castillo Dominici/FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük