Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Első hazai katéteres szívbillentyűműtét a Semmelweis Egyetemen

Több ezer embert érint Magyarországon a leggyakoribb szívbillentyű-betegség, a billentyű záródási zavara, amikor a vér visszaszivárog a szív másik üregébe. Rajtuk segít majd az a beavatkozás, amelyet hazánkban elsőként a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján végeztek el. Egy 69 és egy 73 éves beteg esett át a beavatkozáson a múlt héten, mindketten jól vannak, a műtét után 4 nappal elhagyhatták a klinikát, már csak kontrollra járnak vissza.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Első hazai katéteres szívbillentyűműtét a Semmelweis Egyetemen

Az új terápiás lehetőség elsősorban azoknak a betegeknek jelentheti az egyetlen érdemi kezelést, akiknél legfőképpen a bal kamra kitágulása miatt létrejött billentyűelégtelenség kezelésére egy nyitott szívműtét, vagyis a hagyományos szívsebészeti billentyűplasztika vagy billentyűcsere túlságosan kockázatos lenne – mondja Dr. Merkely Béla az egyetem klinikai rektorhelyettese, aki Dr. Gellér László docenssel végezte el a beavatkozásokat. Hangsúlyozza: a dobogó szíven végrehajtott szívműtét a legnehezebb kardiológiai katéteres beavatkozások közé tartozik.

A bal kamra, bal pitvar határán elhelyezkedő, két vitorlájú, ún. mitrális billentyű záródási elégtelensége a leggyakoribb billentyűbetegség – mondja Dr. Merkely Béla. Hozzáteszi: az új beavatkozás lényege, hogy a kéthegyű billentyű vitorláinak záródását egy speciális, katéteres úton szívbe juttatható csipesszel, az ún. Mitraclip eszközzel lehet elősegíteni, ami a billentyűelégtelenség jelentős csökkenéséhez, akár teljes megszűnéséhez vezethet.

Az intézetvezető professzor szerint a betegek gondos kiválasztása és előkészítése kulcsfontosságú, a kórházi tartózkodás ugyanakkor mindössze néhány nap, és a betegek rövid időn belül újra aktív életet élhetnek.

A háromdimenziós szívultrahang-vezérelt katéteres műtétre több mint két évig készültek a klinikán. Ezzel teljessé vált a klinika portfóliója, vagyis már nincs olyan szívműtét a világon, amely ne lenne elérhető a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikáján – mondja Dr. Merkely Béla. A dobogó szíven végzett eljárás a magyar betegek számára eddig csak egyedi méltányosság alapján, Németországban volt elérhető. Egy beavatkozás kb. 18 millió forintba került az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, ugyanez a műtét Magyarországon a felébe kerül majd.

Forrás: Semmelweis Egyetem
Fotó: dream designs/FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük